A nyár első két hete meglehetősen változékony időjárást hozott, s egy-egy viharosabb, szeles nap a javainkat sem kímélte. Jég és szél rongált meg háztetőket, járműveket, döntött ki fákat és kerítéseket. A biztosítókhoz érkezett kárbejelentések számán ez bizonyára érezteti majd a hatását – de vajon garantált-e a károk megtérülése azoknak, akik rendelkeznek biztosítással?
Szerző: dr. Heinrich Renáta
A koronavírussal kapcsolatos jogi témájú írásokban gyakran találkozhatunk a vis maior szókapcsolattal, azonban nem feltétlenül tisztázott ennek pontos tartalma. Ez már csak azért sem furcsa, mert a hazai jogszabályok nem definiálják aprólékosan a kifejezést. A bizonytalanság azt eredményezheti, hogy mindenki egyfajta utolsó mentsvárként próbál kapaszkodni bele kimentésként.
Egyelőre nem tudhatjuk pontosan, mennyire lesz biztonságos külföldön vakációzni a nyári főszezonban. Az elmúlt évek alapján az viszont vitán felül áll, hogy a magyar turisták egyik kedvelt célpontja a horvát tengerpart: nem csak szépsége, hanem elérhető közelsége is vonzóvá teszi.
A veszélyhelyzet átstrukturálta az ingatlanpiac viszonyait is: akár lakás-, akár üzleti célokat szolgáló helyiségekről van szó, sok bérlő számára okoz gondot a bérleti díj fizetése. A bérlők és a bérbeadók érdekei, igényei ugyanakkor sajnos nem feltétlenül találkoznak, így fontosnak tartjuk áttekinteni, hogyan befolyásolja a fizetési kötelezettséget a veszélyhelyzet.
A jelenlegi helyzetben a hatályos jogszabályok lehetővé teszik azt, hogy az egészségügyi dolgozókat olyan intézménybe irányítsák munkavégzésre, mely részt vesz az egészségügyi válsághelyzet elhárításában. Egy ilyen intézkedés természetesen nem csak a szakmai elhivatottságot teszi próbára, de jogi oldalról is kérdéseket vethet fel.
A foglalkoztatás és a koronavírus kapcsolata szűnni nem akaró kérdésként lebeg a mindennapok felett. Egyelőre úgy tűnik, az idő múlásával a bizonytalanság nem csökken, sőt, egyre több felvetés érkezik azzal kapcsolatban, vajon mi történik, ha valaki éppen a munkavégzéssel összefüggésben kapja el a betegséget, majd esetleg tovább is adja. Ennek megelőzését sokan abban látják, ha egyáltalán nem mennek be dolgozni.
Az interneten több menhely, alapítvány jelezte, hogy a távmunkavégzés térnyerése óta egyre több megkeresést kapnak kisállat-örökbefogadási szándékkal kapcsolatban: a legtöbben kutyát vennének magukhoz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a jelenlegi „szobafogság” pusztán átmeneti állapot, míg egy kutya hosszú évekig tartó elköteleződést jelent! Ezen túlmenően a reménybeli gazdiknak jogi szempontokat is mérlegelniük kell.
Egy-egy közlekedési baleset kialakulásában nem pusztán csak a sofőrök játszhatnak szerepet: a nem kellően körültekintő járókelők sajnos nem csak elszenvedői, de okozói is lehetnek baleseteknek. Mi vezethet ilyen szituáció kialakulásához, és hogyan alakul a felelősség?
Vélhetően egy ideig még nem lesz lehetőségünk arra, hogy a tavasszal és nyáron szokásos kikapcsolódási lehetőségekkel éljünk. A szervezők sorra jelentik be rendezvények és koncertek elmaradását, hiszen a kijárási korlátozás és a tömeges rendezvények tilalma nem teszi lehetővé megtartásukat. A vásárlókat természetesen a csalódottságuk mellett az is foglalkoztatja, mi lesz a befizetett jegyárak sorsa.
A tavalyi év novemberében is meggyűlt a baja a népszerű magyar üzletnek a csalókkal: a neve alatt ugyanis ismeretlen személyek hamis kuponokat hirdettek egy állítólagos kérdőív kitöltéséért cserébe. Február elején ismét felütötte fejét a gyanútlan fogyasztókra leselkedő veszély.