Ügyfelünk nyaralásából hazatérve szembesült vele, hogy ingatlanjának tetején elhelyezett napelemek közül kettőnek az üvegezése megrepedt.
Gyakran szoktak dobálózni olyan kifejezéssekkek, hogy egy szerződés semmis, vagy érvénytelen. Persze mindig akkor, amikor nekünk valami nem tetszik benne. Sokszor azt gondoljuk, hogy ha a szerződés egy pontja érvénytelen, akkor már az egész az. (Persze van ilyen eset is.) A semmisség és az, hogy egy szerződés megtámadható, nem ugyanazt jelenti, ahogy a nem létező szerződés is más kategória. És csak azért, mert utólag nem úgy sül el egy szerződéskötés, ahogy szerettük volna, még nem lesz a szerződés semmis. Ahogyan az sem biztos, hogy egy érvénytelen pont miatt az egész szerződés kuka. Minden attól függ, milyen rendelkezésről van szó, és az sem mindegy, hogy a felek milyen módon vettek részt a szerződéskötésben. Más szabályok alkalmazandóak, ha fogyasztó és vállalkozás, vagy két vállalkozás, esetleg két magánszemély szerződött egymással. Nem mindegy tehát, hogy fogyasztói szerződésről van-e szó.