Ügyfélbeszámolók

Barátom története

Kazup Zsolt

2004-ben kötöttünk először önöknél biztosítást, akkor még csak a család gépjárművére, azóta már családjogi komplex biztosításunk van. 

A teljes történet

Esettanulmányok

Itt a hó, hol a hó?

Ügyfelünk ausztriai síútra fizetett be pályaszállással. A befizetett héten sajnos 0 cm volt a természetes hótakaró a pályán, ezért az előre kifizetett pályabérletet ki sem adták a szervezők.

A teljes történet


felmondási idő


Lapozás: 1 2 3

Új év, új munka

2017. január 2.

Ha az újévi fogadalmaink között a munkahelyváltás is szerepel és új munkahelyen szeretnénk karrierünket folytatni, a  munkába álláshoz az alábbiak érdemes tudni:

A Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre, amit írásba kell foglalni. Ezt életszerűen nem a sikeres interjút követően kötjük meg, azonban mindenképpen érdemes a megállapodást írásbeli formában rögzíteni.  Amennyiben ez elmarad, 30 napig még hivatkozhat a munkavállaló a munkaviszony létrejöttének érvénytelenségére, ezt követően már a törvény nem biztosítja ezt a lehetőséget.

Bővebben

Hogyan mondjunk fel?

2016. június 28.

A felmondás mindig kényes kérdés, próbáljuk kipuhatolni, mikor lenne azt a legcélszerűbb közölni. A főnök hangulatán túl azonban célszerű, ha a közlés jogszerűségére is figyelünk.

Bővebben

Vezető pozícióban nincs kegyelem?

2014. november 17.

A Munka Törvénykönyve munkáltatói felmondási tilalmat ír elő bizonyos olyan élethelyzetekre, amikor a munkavállaló méltányolható okból a munkavégzéstől távol marad. Ezek közé tartozik a gyermekvállalás is, az ehhez fűződő társadalmi érdeket szolgálva a jogalkotó a munkaviszony bebiztosításával segíti elő.

Bővebben

Tévedés: közös megegyezéses felmondás márpedig nem létezik

2014. október 18.

Tapasztalataink szerint sajnos nagyon sok munkavállaló nincs tisztában azzal, hogy milyen feltételekkel, hogyan kerülhet sor a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére. Sokan használják tévesen azt a kifejezést, hogy közös megegyezéssel mondtak fel, vagy mondott fel nekik a munkáltatójuk, holott ez nem is lehetséges.

Bővebben

Munkaviszony megszüntetésének következményei

2014. szeptember 5.

Ebben a cikkben alapvetően arról adunk tájékoztatást a munkavállalók számára, hogy a munkaviszonyt milyen módon lehetséges megszüntetni, egyben az egyes esetekben milyen juttatásra számíthatnak, ha egyáltalán van erre lehetőségük.

Bővebben

Felmondási védelem

2014. augusztus 30.

A munkajogi szabályok 2012-ben, új Munka Törvénykönyvének hatályba lépésével gyökeresen megváltoztak, azonban érdemes időről időre felfrissíteni az új szabályokkal kapcsolatos ismereteket, hiszen sokan még mindig a régi szabályokból indulnak ki, sajnos tévesen.

Bővebben

Felmondani, vagy nem fizetni?

Ügyfelünk lakásbiztosítót váltott, gondolva, hogy nagyon jól járt és sokkal kedvezőbb ajánlatot kapott, mint az előző biztosítója.

Bővebben

Elég a DAS nevét említeni

Ügyfelünk munkaviszonya 2013-ban megszűnt. Munkabérét ugyan kifizették, de az előző éves bónuszának csak egy részét kapta meg.

Bővebben

Hárítana a biztosító, ha tudna

A gazdasági válság hatására zajló nagy leépítéseknek esett áldozatul Ügyfelünk is.

Bővebben

Két szék közül

Ügyfelünknek munkaviszonyának fennállása alatt állást ajánlott egy másik munkáltató. 

Bővebben

Lapozás: 1 2 3

Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép