Ügyfelünket a maszkviselési szabályok megszegése miatt 100.000 forint bírsággal sújtotta a rendőrség, mert néhány másodpercre maszk nélkül szállt ki az autójából egy közúti ellenőrzés során. Az ügyet bíróságra vittük, a bírságot pedig eltörölték.
Esettanulmányok
Itt kirívó esetekkel találkozhat, amelyek nem hétköznapiak, és amelyek tanulságosak lehetnek Önnek is!
Ügyfelünk 1986 óta bakterként dolgozott a vasútnál. 1988-ban a vasút szolgálati lakást utalt ki ügyfelünk részére. A megállapodás alapján Ügyfelünk a munkaviszonya fennállása alatt, mint bérlő, ezt követően mint használó lakhat az ingatlanban. A hosszú évek alatt a vasút semmilyen támogatást nem adott az ingatlan felújítására, karbantartására, sőt az Ügyfél által kezdeményezett fürdőszoba kiépítését sem engedélyezte, annak ellenére, hogy Ügyfelünk vállalta az azzal felmerülő költségeket. Bár éveken keresztül azzal hitegették, hogy az ingatlant megvásárolhatja, végül ezirányú igényét 2010-ben végleg elutasították.
Ügyfelünk érdesapjának volt egy életbiztosítása, amelynek gyermeke volt a kedvezményezettje. Ügyfelünk édesapja elhunyt tüdőgyulladás következtében, és egy fontos megállapítás volt a legutolsó zárójelentésén: amely szerint ugyanabban az évben felmerült daganatos megbetegedés gyanúja is. A biztosító ahelyett, hogy fizetett volna a kedvezményezettnek, közölte, hogy az édesapja olyan megbetegedésben halálozott el, amely már fennállt a szerződés megkötésekor. Az ügyfél ezen a ponton fordult hozzánk.
Ügyfelünk egy 10 éves használt gépkocsit vásárolt tavaly nyáron. Zoltánnak azért tetszett meg a jármű, mert egy megbízható márka jól sikerült szériájának darabja volt, futásteljesítménye nem irreálisan alacsony, de elfogadható nagyságrendű. A biztonság kedvéért az átvételt követően is alaposan átvizsgáltatta a járművet, a szerviz azokat a kopó alkatrészeket, amiknél szükségesnek mutatkozott, ki is cserélte.
Ügyfelünk idegenhibás közlekedési baleset részese volt, amelyben nem csak az autója, de a középkonzolban tartott mobiltelefonja is megsérült. Ügyfelünk bejelentette a kárigényét a biztosítónak, a felelősségi kérdés nem volt vitatott. Minden simának tűnt, amíg a biztosító egy elég nyakatekert érveléssel mentesülni nem akart a telefonban esett kár megtérítése alól. Mindemellett a járműben esett károkat sem teljesen térítené, a hatszázezer forintos javítási költségből csak háromszázezret.
Ügyfelünk külföldön közlekedési balesetet okozott. A körforgalomba hajtáskor a gépjármű holtterébe kerülő biciklis csupán könnyebb sérüléseket szenvedett, az ügyészség azonban vádat emelt ügyfelünk ellen gondatlanságból elkövetett bűncselekmény ügyében.
Ügyfelünk kátyúba hajtott egy fővárosi utcában és azonnal rendőrt hívott, fotókat készített, tehát tudta bizonyítani a káresemény helyét, idejét. Ügyfelünk bejelentette igényét az Önkormányzat felé, akik elsőre (és később is) nagyon gyenge kifogással álltak elő. Mivel a ügyfelünk a kátyúba hajtás után kb. 2-300 méterrel később tudott csak félreállni, biztonságosan lehúzódni és a fotókat ott elkészíteni, az Önkormányzat azzal érvelt, hogy nem egyértelmű a káresemény helyszíne. Ezt a nonszensz érvelést látva Ügyfelünk hozzánk fordult segítségért.
Ügyfelünk egy balatoni ingatlan tulajdonosa. A nyári viharok következtében több üveglapja megrepedt, azokat kicseréltette és számlával igazolta az elvégzett munkákat. Fennálló lakásbiztosítási kötvénye alapján a biztosító azonban csak a benyújtott számla 25%-át térítette meg. Arra hivatkozott, hogy korábban 1-2 üveglap már törött volt. Ügyfelünk ezt vitatta, és Társaságunkhoz fordult jogvédelemért.
Ügyfelünk 2019 augusztusában vett egy mosógépet, két év jótállással. A vásárolt készüléke azonban idén februárban meghibásodott. Ügyfelünk jelezte a hibát, A szerviz szakemberei megvizsgálták a gépet, majd elvitték, hogy megjavítsák. A mosógép javítása azonban nem történt meg 15 napon belül, az elhúzódó javításra tekintettel pedig a készülék cseréjét kérvényezték.
Mi történik, ha egy korábbi lakcímre kézbesített fizetési meghagyás jogerőre emelkedik? Cikkünkben egy ügyfelünkkel megtörtént esetet taglalunk.