Ügyfelünket egy behajtó cég több mint 300.000 Ft tartozás megfizetésére szólította fel, hivatkozva arra, hogy Ügyfelünknek egy pénzintézetnél 12 évvel ezelőtt tartozása maradt egy hitelkártya szerződéssel összefüggésben.
Esettanulmányok
Itt kirívó esetekkel találkozhat, amelyek nem hétköznapiak, és amelyek tanulságosak lehetnek Önnek is!
Ügyfelünknek kárt okozott egy külföldi rendszámú jármű, amelynek vezetője kitöltötte a szokásos kék-sárga kárbejelentőt, és még a biztosítási kötvényszámát is megadta, ám mint kiderült nem rendelkezett biztosítással. Ügyfelünk a MABISZ-hoz fordult, amely felvette a kapcsolatot a külföldi hatóságokkal, ám azok közölték, hogy a jármű nincs nyilvántartásba véve. A MABISZ ezért megtagadta a kár megtérítését, mondván, hogy amennyiben ismeretlen jármű okoz kárt, úgy csak halálos baleset esetén kötelesek fizetni. Ügyfelünk ekkor hozzánk fordult.
Ügyfelünk éppen a garázsából állt ki gépjárművével, amikor kis sebességgel a hátulról érkező gépjármű nekiütközött. Kisebb anyagi káron felül szerencsére komolyabb baj nem történt, de a felek rendőrt hívtak a helyszínre.
Ügyfelünk 8 évvel ezelőtt új autót vásárolt egy szalonból, mely teljes körű ügyintézésével (így a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megkötésével is) megbízta az eladót.
Hivatásos gépkocsivezető ügyfelünket jelentős pénzbírsággal sújtották, valamint minden gépjárműkategóriára kiterjedően, öt hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől egy általa okozott, testi sérüléssel járó baleset miatt. Az öthavi eltiltás azonban mind az ő, mind pedig családja teljes anyagi ellehetetlenülésével járt volna.
Gyermekotthonban dolgozó ügyfelünk munkahelye előtt parkoló gépkocsiját téglákkal verték szét az ott nevelt gyerekek. Az intézmény a kárfelelősségét nem ismerte el, azonban hat hónapos megfeszített munkával elértük, hogy kára megtérüljön.
Ügyfelünket 30 ezer forintra bírságolták, mert 80 km/h-val hajtott 90 km/h-s megengedett legnagyobb sebességű útszakaszon.
Ügyfelünk egy dél-magyarországi település köztiszteletben álló, sokak által ismert, elismert és kedvelt orvosa. Egyik betege évekkel ezelőtt azonban elégedetlen volt munkájával és korábbi sérelmeit most jogsértő megfogalmazásban közzétette mind az orvos, mind pedig a saját közösségi oldalának üzenőfalán.
Ügyfelünk betanított gép munkás munkakörben fémforgácsoló gépekkel dolgozik, mely munkakörre tekintettel a munkához védőfelszerelés használata, így kesztyű, védőszemüveg stb. számára elengedhetetlen.
Ügyfelünk vásárolt egy porszívó terméket, amely két esetben is javításra szorult. Az elektronikai termékben több alkatrészt is cseréltek, garanciális javítás keretében mindkét esetben akadálytalanul eleget tett a márkaszerviz a kötelezettségének. 8 hónappal később újra hibát mutatott a készülék. A hiba a jellege alapján valószínűsíthetően a korábbi javítással-cserével állt összefüggésben. Ügyfelünk bejelentette a hibát a márkaszerviznek, azonban ők hat hónapos szavatosságra hivatkoztak, így csak önköltség ellenében vállalták a bevizsgálást és a javítást.