Felmondási idő alatt szabadságon?

Egy fiatal csinos lány az ablakpárkányon ül, olvas és kávét iszik.
Vannak munkajogi szabályok, amelyek már széles körben ismertek, ezek közé tartozik az is, hogy a szabadságot fő szabály szerint megváltatni nem lehet. Ez alól egyetlen kivételt tartalmaz törvényünk, mely szerint a munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani.

Látható, hogy a megfogalmazás nem tesz különbséget aszerint, hogy a munkaviszony milyen módon szűnik meg. A ki nem adott szabadsággal tehát akkor is el kell számolni, ha a munkavállaló mond fel, akkor is, ha a munkáltató, de nincs ez másként a közös megegyezés esetén sem.

Nem véletlenül fogalmaztunk az imént úgy, hogy a „ki nem adott szabadsággal”. Az általános megfogalmazás ugyan az, hogy „kiveszek szabadságot”, munkajogi értelemben azonban a szabadságot a munkáltató adja ki. Minden, a szabadság kiadására vonatkozó szabály ismertetése nélkül témánkhoz kapcsolódóan arra hívjuk fel a figyelmet, hogy évente 7 nappal a munkavállaló rendelkezik, vagyis ennyit a kérése szerinti időpontban kell kiadni. A másik lényeges szabály, hogy – eltérő megállapodás hiányában – a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Ebbe a 14 napba beleszámít a szabadságnapok közé ékelődő hétvége is. Mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak 15 nappal a szabadság megkezdése előtt közölnie kell a másik féllel annak időpontját, értelemszerűen azokra a szabadságoknapokra vonatkozóan, amikkel ő rendelkezik.

Felmondás esetén gyakran felmerül a kérdés, hogy milyen lehetőségek vannak a még bent lévő szabadságnapokkal kapcsolatban? Az egyértelmű, hogy a munkaviszony végén el kell számolni, de a felmondási idő alatt lehet szabadságot kiadni/kivenni?

Amennyiben a munkáltató mond fel, úgy neki a felmondásban közölnie kell, ha a munkavállalót a felmondási idő felén túlmenően is felmenti a munkavégzés alól. Amennyiben így tesz, a felmentés idejére már szabadságot nem adhat ki utólag. Ugyanígy, a kötelező felmentési időre sem adhat ki semmiképpen szabadságot. Arra azonban van lehetősége, hogy a felmondási időnek arra a részére, amelyre nem kötelező mentesíteni a munkavállalót a munkavégzés alól, – természetesen a 15 napos előzetes értesítési határidőt betartva – szabadságot adjon ki, ezzel is csökkentve a munkaviszony végén elszámolandó szabadságnapokat.

Abban az esetben, ha a munkavállaló mond fel, úgy az arányosan ki nem vett szabadságának azzal a részével, amellyel ő rendelkezhet, ugyancsak a 15 napos előzetes értesítési határidő betartásával rendelkezhet a felmondási időre is, a munkaviszony ugyanis a felmondási idő végén szűnik meg. Például, ha a munkavállaló még egy nappal sem rendelkezett az év során, akkor a fent említett 7 nap arányos részével ezt megteheti.

Természetesen mindegyik esetben ügyelni kell arra, hogy az arányosan járó szabadságok szolgálnak a számítás alapjául. Vagyis első lépésként azt szükséges meghatározni, hogy a felmondási idő végéig hány nap szabadságra jogosult a munkavállaló, ebből levonni a már kiadott/kivett szabadságnapokat. A munkaviszony végén pedig a fennmaradó szabadság pénzbeli megváltása szükséges.