Ügyfelünk azzal a problémával keresett meg, hogy előző éjjel családi házuk melléképületében elektromos tűz keletkezett. A tűz nagyon gyorsan átterjedt a főépületre is, mely következtében a teljes ház leégett.
Kártérítés
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint összesen 7414 lakástűz keletkezett 2022-ben. Az idei év egyik első hírei között is egy lakástűz szerepelt: egy eltévedt tűzijáték okozott lakástüzet egy miskolci panelházban, amelynek indításával egy 16 éves fiatal fiút gyanúsít a rendőrség. Egy lakástűz azonban nem csak abban az épületben okozhat károkat, amelynek területén a lángok felcsaptak, a tűz és az oltás során is károsodhatnak a szomszédos ingatlanok is. Mit tehetnek a szomszédos, vétlen ingatlanok tulajdonosai? Élhetnek-e és kivel szemben kártérítéssel?
Céges ügyfelünk könyvelője olyan hanyagul végezte a munkáját, hogy az ügyfél több céges autó kapcsán elesett az ÁFA visszaigényléstől, és még egy NAV mulasztási bírságot is kapott. Ezen kívül, mint kiderült az egész éves könyvelése pontatlan volt.
Ügyfelünk autójával egy budapesti társasház előtti parkolósávban parkolt. Sajnos egy komolyabb vihar hatására a társasház tetejéről lesodort a szél pár cserepet, amelyek Ügyfelünk autóján landoltak. Olyan magasról, és olyan erővel csapódtak az autóba, hogy a (már nem fiatal) kocsit szinte totálkárosra törték. A pórul járt autós fel is vette a kapcsolatot a társasházzal, akik nagyon készségesen jelezték is, hogy a biztosítójuknak bejelentik az esetet. Mivel a tetőn lévő cserepek elég régiek voltak, és a tetőn található több szín is azt jelezte, hogy többször toldozott foldozott tetőről van szó, a felelősség nem igen lehetett kérdéses.
A világjárványt követő nyitás talán egyik jellemzője, hogy sokan törekednek az elmúlt évek utazásait, akár repülős utak igénybevételével pótolni. Ugyanakkor közismert tény, hogy akár munkaerő hiánya, akár sztrájk miatt, egyre több járatot törölnek a légitársaságok, illetve igen jellemzővé váltak a járatkésések is. Mostani cikkünkben ez utóbbival foglalkozunk, kifejezetten kitérve arra, hogy az érintett utasok milyen igényekkel élhetnek a légitársasággal szemben.
Mit tehetünk, ha csökken a beépíthetőség, megváltozik az övezet?
Nyilván nemcsak egyéni megérzés, de egyre veszélyesebb és hevesebb viharokat élhetünk át, immár Magyarország területén is. A nyár kezdetével az idei évben is jelen vannak a súlyosabb viharok, melyek nemcsak a terményben, hanem ingatlanokban és bizonyos elektronikus eszközökben, háztartási gépekben is kárt okoz. Logikusan merül fel a kérdés, hogy egy sima ingatlanra, például egy családi házra vonatkozó biztosítás vajon milyen károkra és jellemzően milyen feltételek szerint térít?
Ügyfelünk éppen a garázsából állt ki gépjárművével, amikor kis sebességgel a hátulról érkező gépjármű nekiütközött. Kisebb anyagi káron felül szerencsére komolyabb baj nem történt, de a felek rendőrt hívtak a helyszínre.
Gyermekotthonban dolgozó ügyfelünk munkahelye előtt parkoló gépkocsiját téglákkal verték szét az ott nevelt gyerekek. Az intézmény a kárfelelősségét nem ismerte el, azonban hat hónapos megfeszített munkával elértük, hogy kára megtérüljön.
Ügyfelünk betanított gép munkás munkakörben fémforgácsoló gépekkel dolgozik, mely munkakörre tekintettel a munkához védőfelszerelés használata, így kesztyű, védőszemüveg stb. számára elengedhetetlen.