Ügyfélbeszámolók

Hibás mosógép: javítás vagy csere?

Ügyfelünk vásárolt egy mosógépet, melyre biztosítást is kötött. A gép a megvásárlást követően rövid időn belül hibát jelzett, majd az első javítás után ugyanez a hiba időszakonként ismétlődő jelleggel felbukkant. A sokadik meghibásodás után és a biztosítóval folytatott eredménytelen egyeztetést követően Ügyfelünk Társaságunk segítségét kérte abban, hogy a hiba időről-időre történő javítgatása helyett új készüléket kapjon.

A teljes történet

Esettanulmányok

Kátyúkár és önkormányzat

Az Ügyfél a Magyar Rádió épülete előtt parkolás közben egy vasoszlop csonkjába hajtott, mely miatt a gépjárművében kár keletkezett.

A teljes történet


Zaklató behajtás!

Ügyfelünket egy internet és kábeltelevízió szolgáltatással foglalkozó szolgáltató cég felszólította 147.976,- Ft megfizetésére (kábeltelevízió szolgáltatás igénybevétele alapján), újonnan vásárolt ingatlanja, mint fogyasztási hely tekintetében. 

Kábeltelevízió előfizetői szerződéssel az ingatlan korábbi tulajdonosa rendelkezett a szolgáltatónál, Ügyfelünk soha nem szerződött velük. 

Ügyfelünk levélben többször felhívta a szolgáltató figyelmét arra, hogy a szolgáltatást nem ő vette igénybe, így díj fizetésére sem köteles. Fentiek ellenére azonban a szolgáltató cég továbbra is Ügyfelünktől kérte a számlatartozás kiegyenlítését, melynek összege az idő múlásával folyamatosan emelkedett. Ügyfelünk ekkor fordult Társaságunkhoz segítségért.

Felszólításunkra a szolgáltató álláspontját felülvizsgálta, és törölték a rendszerükből Ügyfelünk adatait, a számlatartozást természetesen szintén törölték, és levélben kértek elnézést a korábbi zaklató levelek miatt.


Kategóriák: Polgári törvénykönyv - Szerződésjog

Címkék: jogvédelem, jogtalan levonás

Tovább az Esettanulmányok oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép