Ügyfélbeszámolók

A győztes meccs

Gerlai Árpád

A 2006-os labdarúgó világbajnokság egyik mérkőzését néztem meg a helyszínen, a müncheni stadionban. 

A teljes történet

Esettanulmányok

Meghibásodott televízió

Ügyfelünk televíziót vásárolt, melyre a kiskereskedő eladó két év jótállást vállalt. A termék jótállási határidőben meghibásodott, a javítást azonban az eladó Ügyfelünk panaszai ellenére is elutasította, így Ügyfelünk elállási jogával élt. 

A teljes történet


Kátyúkár vecsésen

Ügyfelünk 2016.02.19-én egy kátyúba hajtott Vecsésen. Az eset után egyből kihívta a rendőrséget a helyszínre, akik megfelelő módon dokumentálták a káreseményt. A káresemény helye szerint illetékes önkormányzat a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t nevezte meg, mint az adott terület közútfenntartóját. Ezek után felvettük a kapcsolatot a kártérítésre kötelezett féllel, vagyis Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel.

 A káresemény pontos helyszíne alapján lekért tulajdoni lap szerint az adott terület a magyar állam tulajdonában állt. A vonatkozó jogszabályok alapján egyértelműen megállapítottuk azt a tényt, hogy ügyfelünk kátyúkára a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében álló országos közút szakaszon történt. Ezt követően haladéktalanul felszólítottuk a nevezett céget, hogy tegyenek eleget helytállási kötelezettségüknek. Az ügy végül sikeresen megoldódott, mivel a kártérítési összeget peren kívül megkapta Ügyfelünk, tehát a szemle és a szerződésen kívüli károk megtérítése is eredménnyel zárult.  


Kategóriák:

Tovább az Esettanulmányok oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép