Ügyfélbeszámolók

Sérült mikrohullámú sütő

Ügyfelünk interneten keresztül mikrohullámú sütőt vásárolt egy nagy internetes áruházból. A terméket futárszolgálattal szállították ki. A termék csomagolásának kibontása után észlelte, hogy a sütő oldallemeze benyomódott, annak kerete is deformálódott. Ügyfelünk nem kívánta használni a hibás terméket, ezért megkereste az eladót és a futárszolgálatot is, azonban mindkét helyen elutasították igényét.

A teljes történet

Esettanulmányok

A korlátlan telefonálás lehetősége

Ügyfelünk lakossági előfizetést kötött az egyik hazai mobil szolgáltató népszerű tarifacsomagjára, amely a reklámok fő üzenete szerint a korlátlan telefonálás lehetőségét sugallja. Sajnos a korlátlanság a valóságban nem valósult meg, sőt, ennek ellenkezőjét tartalmazzák a - kevésbé reklámozott - általános szerződési feltételek. 

A teljes történet


A KRESZ-tábla is lehet szabálytalan

Ügyfelünk egy budai utcácskába kanyarodva - közvilágítás nem lévén - belehajtott egy kátyúba, amely miatt kerékfelfüggesztése megsérült.

Bejelentette a kárát az önkormányzatnál, de kárigényét elutasították arra való hivatkozással, hogy bár az utcában valóban előfordulhattak kátyúk, a rendőrségi jegyzőkönyvben is szerepelt, hogy az utca végére még korábban kihelyeztek egy úthibákra figyelmeztető táblát. Társaságunk a rendelkezésre álló iratok alapján felszólította az önkormányzatot álláspontjának felülvizsgálatára, tekintettel arra, hogy az utcában közvilágítás nem volt, és a tábla kihelyezése sem felelt meg a vonatkozó jogszabálynak. Levelünk hatására az önkormányzat kifizette a kár összegét.


Kategóriák: Közlekedés - Közlekedési balesetek

Címkék: jogvédelem, kártérítés, kressz, autó, kátyú

Tovább az Esettanulmányok oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép