A munkaviszonyban a törvény biztosítja a felmondási jogot, ami mindkét felet, így a munkavállalót és a munkáltatót is megilleti. A munkaviszony felmondással csak akkor nem szüntethető meg, ha a felek erről kifejezetten megállapodnak, – de ekkor is csak a munkaviszony kezdetétől számított egy évig. Az ilyen megállapodások nem tömegesek, és ezek is csak egy évig gátolják a felmondást.

A Munka Törvénykönyve minden munkaviszonyra kiterjedően, mindkét felet védi attól, hogy hirtelen szembesüljön a munkahely/munkaerő elveszítésének következményeitől, ezt szolgálja a felmondási idő intézménye.

Bár vannak munkáltatók, akik már mesterséges intelligenciát vetnek be annak figyelésére, hogy ki fontolgatja a felmondást, hogy így próbáljanak jobban odafigyelni, és megtartani a munkavállalókat, az is reális félelem, hogy éppen emiatt mondjanak fel valakinek.

Mivel a törvény lehetséges felmondási indokként a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartását nevesíti, kérdés, hogy az álláskeresés annak minősül-e.

Álláspontom szerint alapesetben nem. Önmagában az álláskeresés nem szolgálhat felmondási indokként, már csak a joggal való visszaélés tilalma miatt sem. Nem gyakorolható ugyanis a felmondási jog egyéb törvényes indok hiányában csak azért, hogy a munkavállalón bosszút álljunk, amiért jogszerű felmondást fontolgat.

Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy ha a munkavállaló álláskeresés közben bármi olyat tesz, amivel a munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné, vagy például sérti a munkáltatója jó hírnevét, az már más megítélés alá esik.

Állásinterjú közben tehát nem érdemes sem érzékeny információkat kiadni, sem közösségi oldalakon ócsárolni a munkáltatót. Kérdés továbbá, hogy szerepel-e a munkaszerződésben olyan tilalom, ami kizárja további munkaviszony létesítését a már meglévő idejére. Ez azért fontos, mert próbanapra is csak munkaszerződéssel mehet el az álláskereső. Amennyiben ez tilos számára, úgy felmondást is megalapozhat, ha figyelmen kívül hagyja.

Érdemes kiemelni, hogy a bizalmi jellegű munkakört betöltő személyek esetén szigorúbb megítélés alá esik, hogy mely magatartások alkalmasak bizalomvesztésre.