
Lakásbiztosítás








Az elmúlt hetek nagy esőzései lehűtötték ugyan a levegőt, felüdülést hozva a kánikulában, azonban a jótékony hatások mellett sok bonyodalmat is okoztak. Kisebb baj, hogy a lehűlések eddig menetrendszerűen hétvégén érkeztek, munkaidőben pedig tombolt a nyár. Az esőzések, villámlás és szélerősség miatt azonban sok helyen anyagi kár is keletkezett. Ha ezeket a károkat ráadásul a biztosító sem fizeti meg valamely lényegtelennek tűnő körülményre hivatkozva, végképp oda a nyári gondtalanság. Mit tehetünk hát ezekben a helyzetekben?

Azok a pénzügyi intézmények, melyek a közöttük és a fogyasztók között létrejött kölcsön-, hitel-, vagy lízingszerződésekben a kamatemelés, a költségemelés, illetve a díjemelés vonatkozásában lehetővé tették a szerződések egyoldalú módosítását, ám azok nem felelnek meg a közelmúltban hatályba lépett törvény által meghatározott alapvető elveknek, most peres eljárás során bizonyíthatják, hogy az általuk alkalmazott kikötések tisztességesek és jogszerűek volt.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás mellett az egyik leggyakoribb, legtöbbek által ismert és választott biztosítás a vagyonbiztosítás, ezen belül is a lakásbiztosítások.