Műszaki totálkárról akkor beszélhetünk, hogyha a gépjármű gyakorlati szempontból nem javítható. Ezzel szemben gazdasági totálkár azt jelenti, hogyha a gépjármű helyreállítása – figyelembevéve annak piaci értékét – nem lenne gazdaságos. A károkozó fél felelősségbiztosítójával szembeni igények érvényesítésével kapcsolatosan azonban nincs különbség a két féle totálkár között.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény akként rendelkezik, hogy a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt a károkozó fél kötelező gépjármű-felelősségbiztosítója köteles megtéríteni. Kimondja a törvény továbbá, hogy gazdasági vagy műszaki totálkár esetén a biztosító a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét alapul véve köteles megtéríteni a károsult kárát.

A fentiek alapján tehát a biztosítótársaság az úgynevezett káridőponti érték és a roncsérték különbözetének a megfizetésére kötelezhető. A roncsérték meghatározása általában úgy történik, hogy a biztosítótársaság roncskereskedő partnereitől az adott roncs vonatkozásában árajánlatokat kér be, a legmagasabb árat kínáló kereskedő elérhetőségeit pedig megadja a károsult fél számára. A roncsautó értékét tehát nem a biztosítótársaságtól, hanem a roncsot megvásárló kereskedőtől kapja meg a károsult fél. A káridőponti érték számítása ezzel szemben szakértői feladat, gépjárműszakértő tudja azt megállapítani, hogy az adott gépjármű – figyelembe véve az esetleges extra felszereltségeket is – a baleset előtti pillanatban milyen értéket képviselt. A biztosítótársaság által megállapított káridőponti érték vitatható, a bizonyítási teher ugyanakkor a károsult félre hárul.

Gyakori tévhit, hogy a biztosítótársaságnak olyan helyzetbe kell hoznia a károsult felet, mintha a baleset meg sem történt volna. Sajnos azonban a fenti szabály nem azt mondja ki, hogy a károsultnak olyan összegű kártérítést kell fizetni, hogy abból egy másik, pontosan ugyanolyan gépjárművet tudjon vásárolni. Előfordulnak ezért sajnos olyan esetek, ahol a károsult által kapott kártérítésből lehetetlen egy hasonló színvonalú másik, használt gépjárművet vásárolni.

Vannak azonban olyan költségek is, amelyek szintén érvényesíthetőek a biztosítótársaságokkal szemben.

Azonban sokan nem is tudnak róla. Ilyen költség például a roncs gépjármű szállításával, tárolásával kapcsolatos költségek, melyekről a károsultnak számlával és szállítólevéllel, fuvarlevéllel kell rendelkeznie. Fontos tudni továbbá, hogyha a totálkáros gépjármű helyett másik gépjárművet vásárol a károsult, úgy az átírási költségeknek a megtérítését a sérült gépjármű paramétereinek megfelelő mértékig kérheti. Amennyiben a kárrendezés során bérgépjárművet kellett igénybe venni, úgy további feltételek teljesülése esetén ezen költség megtérítésére is igényt tarthat a károsult fél.

Személyi sérüléssel is járó közlekedési baleset esetén további kárigényekkel is élhet a károsult fél. Ide tartozhat minden olyan költség, amely a személyi sérüléssel összefüggésben merült fel, pl. gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök költségei, kórházi tartózkodás miatt felmerült többletkiadások, rehabilitációs költségek, élelemfeljavítás költségei, ápolás során felmerült többletköltségek. Súlyosabb személyi sérülés esetén pedig a károsult fél akár sérelemdíjra is igényt tarthat a károkozó fél felelősségbiztosítójától.

A fentiek alapján tehát nem pusztán csak a káridőponti érték és a roncsérték különbözetére tarthat igényt a károsult fél. A biztosító esetleges egyezségi ajánlata esetén mindig érdemes átgondolni azt, hogy a gyorsabb kárrendezés érdekében hajlandóak vagyunk-e a fent említett többletköltségek érvényesítésétől eltekinteni, avagy sem. Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk azzal is, hogy milyen kockázatokkal jár az, hogyha kisebb koccanások esetén a kárrendezésbe nem vonjuk be a biztosítótársaságokat.