Támogatás súlyosan mozgáskorlátozott személyek számára

Egy bácsi tolószékben ül, egy kisfiú ül mellette ősszel

2011. évben lépett hatályba az a rendelet, mely lehetővé teszi a súlyosan mozgáskorlátozott személyek számára azt, hogy állami támogatást vegyek igénybe vagy új, illetve használt autó vásárlásához, vagy már meglévő gépjárművük átalakításához. Ami ennek a cikknek az aktualitása az, hogy a támogatás igénylése 2014.09.30. napjáig adható le az illetékes kormányhivatalnál.

A 102/2011 (VI.29.) Kormányrendelet pontosan meghatározza azoknak a személyeknek a körét, akik jogosultak a támogatás igénybevételére. Eszerint –  a teljes és részletes felsorolást mellőzve – azok a személyek jogosultak a támogatást igénybe venni, akik például mozgásszervi betegség, vagy valamilyen funkcionális zavar miatt nem képesek segédeszköz nélkül a helyváltoztatásra, tehát közlekedőképességében akadályozottak. Olyan gyermekek után is igényelhető a támogatás, akik autista, látási, hallási, értelmi fogyatékosságuk, vagy mozgáskorlátozottságuk folytán magasabb összegű családi pótlékra jogosultak. Azok a felnőttek, akik fogyatékossági támogatásban részesülnek, szintén részesülhetnek a támogatásban.

Fontos követelmény, hogy a támogatást külön kérelmezni kell. Ehhez egy nyomtatványt szükséges kitölteni és az illetékes kormányhivatal szociális és gyámhivatalához kell benyújtani, valamint a szükséges okiratokat, nyilatkozatokat csatolni szükséges. A nyomtatvány beszerezhető ettől a hivataltól is.

Abban az esetben, ha a kérelmező rendelkezik jogosítvánnyal, akkor ezt a nyomtatványt saját maga tölti ki, viszonyt akkor ha a kérelmezőnek nincs jogosítványa, akkor a nyomtatványon a a szállítást végző személynek külön nyilatkoznia kell arról, hogy Ő fogja a kérelmező járművel történő szállítását végezni.

Jelenleg ezek a kérelmek 2014. szeptember 30. napjáig terjeszthetőek elő, és a hivatalnak legkésőbb 2014.december 15. napjáig kell dönteniük a jogosultságról és a támogatásról.

Mire vehető azonban igénybe a támogatás, és mekkora összegben?

Lehetőség van arra, hogy az illető új gépjárművet vásároljon. Ekkor a támogatás összege 900.000,- Ft. Sajnos megszorítást jelent az, hogy a támogatásnak ez a lehetősége csak és kizárólag egy márkájú gépjármű vehető igénybe, sőt ezen belül is meghatározásra került az, hogy milyen típusokra. Használt gépjárműre is kérhető a támogatás, azonban ekkor a megvásárolni kívánt gépkocsi nem lehet 5 évesnél régebben fogalomba helyezett. Használt gépjárműnél nincs márka és típuskorlátozás.

A gépjármű átalakítási támogatás az érintett személy tulajdonában álló gépkocsi átalakítására igényelhető. Ilyen átalakítás lehet az automata sebességváltóval, vagy más segédberendezéssel történő felszereléséhez, átalakítás, illetve a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását lehetővé tevő átalakítás is. Az átalakítási támogatás mértéke az átalakítás költsége, azonban maximum 90.000,- Ft.

Őszintén remélem, hogy az érintettek számára a jelen cikkel is segíthettünk.