A fentiekre csak néhány ember tekint nosztalgiával, azonban az internet adta lehetőségek folytán felgyorsult világ számos kérdést is felvet számunkra. Az internet térhódítását megelőzően egy szerződés létrejöttének megállapítása bárki számára könnyű feladat lehetett, hiszen az írásbeli dokumentum aláírásával, vagy egy szóbeli szerződést megpecsételő kézfogással az adott szerződéses jogviszony létre is jött. Egy elektronikus kommunikáció keretében megkötött megállapodásról azonban már nem mernénk ezzel a határozottsággal dönteni. Tehát szerződtünk, vagy nem szerződtünk?

Figyelemmel arra, hogy az internet segítségével megkötött, úgynevezett elektronikus szerződések létrejöttének időpontjában a szerződő felek térben, sőt még időben sem tartózkodnak azonos ponton, a hatályos – mindennapi szükségletek folytán kialakult – jogszabályok számos speciális rendelkezést tartalmaznak a hasonló típusú szerződések vonatkozásában. Vegyük hát sorra ezeket!

Az elektronikus szerződések az úgynevezett távollévők közötti szerződések csoportjába tartoznak. Ezek általános jellemzője, hogy a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására, szervezett távértékesítési rendszer keretében kerül sor, a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt használnak.

A Polgári Törvénykönyv értelmében egy szerződés – többek között – az egyik fél által tett ajánlat, másik fél általi elfogadásával jöhet létre, amely valamennyiünk számára elképzelhető modellnek tűnik. Természetesen az elektronikus úton létrejött szerződések esetében e kérdéskör is az általánostól eltérően alakul. A hasonló típusú szerződések vonatkozásában ugyanis nem a későbbi eladó, vagy szolgáltató által – például honlapon vagy egyéb felületen – megjelölt adott termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó ellenérték minősül ajánlatnak, hanem a fogyasztó által tett elektronikus jognyilatkozat.

A fenti speciális szabály talán legfontosabb következményének tekinthetjük, hogy az ajánlattételhez kapcsolódó gyakorlat megfordítása következtében az úgynevezett ajánlati kötöttség a fogyasztót terheli, amelynek lényege, hogy egy bizonyos időtartama alatt az adott fél a szerződési nyilatkozatától nem állhat el. Felmerülhet hát a kérdés, hogy pontosan mely időponttól és meddig áll fenn az ajánlati kötöttség?

A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy elektronikus szerződések esetén a szerződéses jognyilatkozat (jelen esetben ajánlat) akkor válik hatályossá, amikor a másik fél számára hozzáférhetővé válik. Az ajánlati kötöttség tehát e ponton kezdődik.

Az ajánlati kötöttség záró időpontja vonatkozásában a szabályozás már közel sem ilyen egyszerű, tekintettel arra, hogy az ajánlati kötöttség időtartama eltérő ponton ér véget az elektronikus felületen tett ajánlat, illetve az e-mailüzenet útján tett ajánlat esetében.

A Polgári Törvénykönyv szerint internetes felületen tett ajánlat tekintetében az elektronikus utat biztosító fél köteles a másik fél szerződési jognyilatkozatának megérkezését elektronikus úton késedelem nélkül visszaigazolni, amely kötelezettsége teljesítésének elmulasztása esetén a másik fél – azaz a fogyasztó – mentesül az ajánlati kötöttsége alól.

Az e-mailüzenet útján tett ajánlat esetén a távollévők közötti szerződésekre vonatkozó általános szabályok az irányadók, amelyek rögzítik, hogy az ajánlati kötöttség annak az időnek az elteltével szűnik meg, amelyen belül az ajánlattevő – az ajánlatban megjelölt szolgáltatás jellegére és az ajánlat megtételének módjára tekintettel – a válasz megérkezését rendes körülmények között várhatta. Ezen időtartam meghatározása alapvetően az eset összes körülménye alapján történhet, azonban előfordulhat, hogy az elektronikus utat biztosító fél saját szabályzatában, vagy általános szerződési feltételeiben határozza meg, hogy milyen határidőn belül vállalja a válaszadás teljesítését.

Amennyiben az eladó vagy szolgáltató az általunk tett ajánlatot – az ajánlatban is rögzített feltételek megjelölésével – írásban elfogadja, abban az esetben az adott szerződés az ajánlatban, illetve a válaszban foglalt feltételekkel létrejön.

Figyelemmel azonban arra, hogy a hasonló típusú szerződések esetében – a felek személyes találkozásának hiányában – a fogyasztónak nincs lehetősége arra, hogy a termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos kérdéseit közvetlenül tegye fel a másik fél részére, így a jogalkotó jogszabályban rögzítette a fogyasztót megillető elállási jog intézményét.

A nemrégiben hatályossá vált kormányrendelet értelmében a fogyasztót a termék – vagy több termék esetében az utolsó termék, több részből álló termék az utolsó rész, rendszeresen szolgáltatott termék esetén az elsőként szolgáltatott termék – fogyasztó, vagy általa megjelölt személy részére történő átadásától, illetve szolgáltatás esetén a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül elállási jog illeti meg.

A hatályos jogszabályok rendelkezései értelmében az elállási jog gyakorlása alapvetően a szerződés felbontásának minősül, amelynek lényege, hogy a szerződő felek a már teljesített szolgáltatásokat kötelesek visszatéríteni, azaz a szerződés megelőző állapotot helyreállítani (illetve a szerződésből eredő még nem teljesített szolgáltatások nem követelhetők). Fontos kikötés azonban, hogy amennyiben a szerződéskötés megelőző állapot helyre nem állítható, abban az esetben az elállási jog gyakorlásának sincs helye, vagyis az általunk kifizetett összeget csak abban az esetben követelhetjük vissza, ha az adott terméket, vagy szolgáltatást is vissza tudjuk téríteni.

Amennyiben azonban elállási jogunkat sem gyakoroljuk, abban az esetben a szerződés – egyéb jogszabályi követelmények teljesülése esetén – érvényes és hatályos jognyilatkozatnak minősül. Abban az esetben azonban, ha a fenti jogszabályi rendelkezések mellett létrejött szerződés kapcsán jogvita támadna – a papír alapú írásbeli, illetve szóbeli szerződésekkel egyező módon – érdemes egy egyezségi megoldásra törekedni, vagy annak hiányban a szükséges eljárások kapcsán jogi képviselővel konzultálni.