Jogi szakvizsga: tegyünk tisztába pár kérdést!

Annak kapcsán, hogy a jogász, az ügyvéd, az ügyvédjelölt és a jogtanácsos közt mi a különbség, korábbi cikkünkben írtunk részletesen. https://das.hu/jogi-esetek-es-hirek/ki-kicsoda-es-mit-csinal-ugyved-jogtanacsos/

Ismételjük át a legfontosabbat:

Azt nevezzük jogásznak, aki elvégezte a jogi egyetemet, vagyis sikeres államvizsga (nem szakvizsga) diplomavédés birtokában jogi diplomát, doktori címet kapott. Ezt követően – szakiránytól és szereptől függően – ügyvédjelöltként (régen ügyvédbojtár), jogi előadóként, bírósági fogalmazóként, ügyészségi fogalmazóként stb. dolgozhatnak. A legalább három éves gyakorlati idő, és a sikeres jogi szakvizsga után lesz ügyvéd, bíró, ügyész, vagy jogtanácsos. Ekörben fontos kihangsúlyozni, hogy az ügyvédjelölt, a bírósági fogalmazó, az ügyészségi fogalmazó és a jogi előadó tehát nem egyetemista, nem gyakornok, hanem végzett jogász (és igen, doktori címmel rendelkezik) csak éppen még nem szakvizsgázott.

Tehát a jogi szakvizsga nem az adott jogi feladatra történő szakosodást jelenti, és nem is a szakterület kiválasztását. Akkor mit? Mondjuk úgy: a szakmai ismeretekről való számadást, a szakmai képzettségnek, tapasztalt kollégák előtti bizonyítását jelenti (jelentené).

Akkor az ügyvéd, az ügyész, és a bíró nem külön szakvizsgázik?

Nem. A jogi szakvizsga ugyanis egységes. Mindenki, aki jogi szakvizsgát kíván tenni, levizsgázik újra szinte mindenből, amit az egyetemen, és a joggyakorlat során tanult.  A jogi szakvizsga ugyanis három részből áll: A, B és C. Jó, komolyra fordítva: Polgári jog, Büntetőjog és egy kellemes kis Vegyes felvágott. Ha megnézzük, hogy az egyes vizsgák milyen területekből állnak össze, akkor látható, hogy már a polgári jogon belül sem elvárható, hogy valaki mindennel foglalkozzon a gyakorlatban.

A polgári jogon belül ugyanis ott vannak a szerződések, a birtokviták, a családjog, öröklési jog, ingatlanjog, gazdasági jog, cégjog, cégeljárás, csődeljárás és társai, valamint a végrehajtási jog. Ezen kívül közbeszerzés, önkormányzati vagyon és hasonló különlegességek, amikkel szinte csak az erre specializálódott irodák találkoznak. Már polgári jogon belül is kijelenthető, hogy egy polgári jogban járatos jogász ezeknek legfeljebb a harmadával foglalkozik részletesen, ha csak nem akar mindenbe (is) belekóstolni kicsit, hogy aztán a végén semmiben ne legyen kellő tapasztalata.

A büntetőjogon belül kevésbé szerteágazó, de annál speciálisabb tudást kell elsajátítani a szakvizsgához. Részletesen ismerni kell a Büntető törvénykönyvet, vagyis a bűncselekmények általános összetevőit, és az egyes bűncselekményeket. Ez logikus, és hasznos bármilyen területtel foglalkozó jogásznak. De ezen felül ismerni kell a büntetőeljárást, és a büntetés-végrehajtást. Magyarán ismerni a teljes folyamatot a nyomozati szakasztól egészen a büntetőperek végéig, sőt a jogerős ítéletek végrehajtásának részletszabályait (pl. a börtönök rendjét) is. A büntetőeljárás (pl. egy nyomozás menete, vagy egy elítélt befogadása egy bv. intézetbe) ugyanakkor annyira speciális, hogy szinte csak az találkozik vele a gyakorlatban, aki részt is vesz az eljárásban (pl. védő, ügyész, büntetőbíró vagy bv. bíró – esetleg az elítélt, aki viszont nem szakvizsgázik belőle). Tehát a jogászok nagy része soha nem találkozik a gyakorlatban ezekkel az eljárásokkal, szabályokkal. Még büntetőjogászok között is sokan vannak, akik nem járnak be a börtönökbe teázni minden délután, így a börtönök szabályrendszere nincs a kisujjukban.

A harmadik vizsga a vegyes, ami magában foglal mindent, amivel a legtöbb jogász soha az életbe nem foglalkozik a gyakorlatban. Van benne alkotmányjog, közigazgatási jog, Európai Unió joganyaga, társadalombiztosítási jog, és munkajog. Talán a munkajog, és a közigazgatási jog az a két terület, amivel a legtöbb jogász élete során összefut a gyakorlatban.

Jó-jó értjük, hogy sok és szerteágazó, de ezeket egyszer már tanulták az egyetemen. Könnyen átfutnak rajta újra, nem? Hát ez relatív. A jogszabályok évről évre változnak, és ha az alapok maradnak is, a részletszabályok biztosan nem. De még az alapokkal is meg lehet járni… A 2010-es évek közepén jellemző volt, hogy sokan, akik még a régi törvényekből államvizsgáztak, szakvizsgára már az újból készülhettek fel, amit az egyetemen nem tanultak. Pár éven belül új lett ugyanis a Büntető törvénykönyv, a Polgári törvénykönyv, a Munka törvénykönyve és az Alaptörvény is. Ezután az eljárásjogi törvények is megváltoztak, mind a polgári jog, mind a büntetőjog, mind a közigazgatási eljárás területén. A másik probléma ezzel, hogy az egyetemen elméletben tanulják meg a jogászok, hogy mit jelent a büntetőeljárás, a munkaszerződés, a birtokvédelem, meg a vállalkozási szerződés. Később a gyakorlatban pedig vagy ezt, vagy azt csinálják évekig, mire azt jól és alaposan kitanulják. Igazán jó ismeretekkel tehát arról a néhány területről rendelkeznek, amit éveken át a gyakorlatban is művelnek, tapasztalnak. A többi, egyetemen megszerzett tudás az évek során elhalványul, és valószínűleg eleve nem volt túl mély. Hiszen az elméleti tudás sosem rögzül be annyira, mint a gyakorlati. Persze sokuknak lehetnek átfogó ismereteik minden területről, de az egy részletes szakvizsga letételéhez kevés.

A pályakezdő jogászok két nagy hibát tudnak elkövetni a jogi szakvizsga esetében,

és mindkét hiba nagyon megnehezítheti a szakvizsga letételét. Az egyik hiba, hogy túlzottan specialisták lesznek. Egy, maximum két területtel foglalkoznak, és az összes többit elengedik, így pedig a szakvizsgára felkészülni kínszenvedés lesz számukra. Vagy baj lehet az is, ha a munkáltatójuk utasítására nagyon speciális feladatokat látnak el. Előfordulhat, hogy ugyan tudják, hogy kell kitölteni egy fizetési meghagyást, vagy megfogalmazni egy munkaszerződést, de már egy valódi, élő, lélegző jogvitában nem fognak tudni megfelelően dönteni. Ez pedig a szakvizsgán nagyon komoly hátrány. A másik nagy hiba, ennek az ellenkezője. Amikor minden területtel foglalkozni akarnak kicsit, hogy „ne kopjon el” a tudásuk. Eltöltenek pár hónapot itt, fél évet ott, egy évet amott, és minden területbe belekóstolnak. A fentebb felsorolt összes jogterület egyszerűen nem tanulható ki részletesen. Fontos, hogy ne csak szakbarbárok, hanem kóklerek se legyünk. Ha valaki minden területhez érteni akar, végül semmihez sem fog igazán jól érteni. Márpedig egy jogvitában, egy hosszadalmas eljárásban a kisebb hibák is végzetesek lehetnek. Egy szakvizsgán pedig, ha van néhány olyan részletesen ismert szakterület, amire a jogász biztosan építeni tud, az nagy könnyebbség.

Jó, de ha mindent az égvilágon tudni kell a szakvizsgán, akkor hogyan szakosodnak a jogászok?

Hogy lesz valaki válóperes ügyvéd, vagy büntetőbíró?

A válasz az, hogy „szakjogász” képzésekre iratkoznak be. Bizony ennek még van is értelme, és hasonló az orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek szakosodásához. Ahogyan az orvosok közt is lehet valaki sebész, belgyógyász, vagy patológus, ugyanúgy a mi szakmánkban is van tényleges szakterületek szerinti felosztás. A jogászok kétéves szakjogász képzéseken eltanulhatják többek közt a családjog, végrehajtási jog, munkajog vagy a kártérítési jog fortélyait, részleteit. És ezt követően (vizsgák letétele után) az adott terület szakjogászai lesznek. Ezt akár az egységes jogi szakvizsga nélkül is megtehetik, ugyanis a szakvizsgának nincs köze a szakterülethez.

Befejezésül foglalkozzunk akkor azokkal a kérdésekkel, amiket minden jogász álmából felriadva kérdezget éjszakánként:

Mégis miért nevezik szakvizsgának, ha köze sincs a szakterületekre szakosodáshoz, mint más egyéb hivatásoknál?

És mi értelme az egyetem után évekkel, újra, mindenből levizsgáznia minden jogásznak, amikor az agysebésznek sem kell a nőgyógyászati beavatkozásokat ismernie?

Ezen kérdések költőiek, megválaszolásukat az olvasóra bízom…

Jogászokról részletesebben itt olvashattok.