Bár a jogászokról már mindenki hallott, szerepükkel, munkájukkal, mindennapi tevékenységükkel kapcsolatban rengeteg tévhit, előítélet, rossz vagy éppen nagyon is jó tapasztalat kapcsolódik. Ügyvédek és jogtanácsosok munkájáról itt írtunk bővebben. De mit is csinálnak pontosan a jogászok? Mi a szerepük? Mit tudnak ők egyáltalán? Mire jók és mire nem? Különleges tudást birtokló mitikus csoportot alkotnak? Vagy épp ellenkezőleg: nem tudnak semmit, csak össze-vissza beszélnek? Vegyünk át pár tévhitet a jogászokról!
Tévhit: a jogászok azok „jogi személyek”
A jogászok nem jogi személyek, hanem ugyanolyan természetes személyek, mint a kedves olvasó. A jogi személyek ugyanis olyan „nem természetes személyek” (vagyis nem emberek) akiket a törvény valamiért jogi személyiséggel ruház fel. (pl. az állami szervek, köztestületek, vagy a Kft. Bt. Zrt., és a különböző alapítványok, egyesületek) Jogi személy például a bank, akitől hitelt veszünk fel. Magyarán a jogi személyek, bár nem léteznek úgy, mint az emberek, de jogilag személynek számítanak, hogy jól be lehessen őket perelni. A jogászok olyan személyek, akik jogi eljárásokban rendszeresen részt vesznek, de ez nem jelenti azt, hogy jogi személyek volnának. A jogi személy tehát egy olyan, nem emberi lény, ami saját nevében jogok és kötelezettségek alanyává válhat.
Tévhit: a törvényeket jogászok hozzák, alkotják
Ez nem igaz, vagy legfeljebb részben igaz. A törvényeket az Országgyűlés hozza, különböző érdekegyeztetési és szakbizottsági folyamatokat követően. Az Országgyűlés tagjainak pedig nem előírás a jogász végzettség, sőt semmilyen szakirányú iskolai végzettség. A törvények (főként a törvényszöveg) megalkotásában valóban van szerepe a jogászságnak. Ezért van külön kodifikációra szakosodott jogász is, de nem kizárólag jogászok vesznek részt ebben a folyamatban sem. A törvények feladata ugyebár ideális esetben az, hogy társadalmi, gazdasági folyamatokra, jelenségekre reagáljanak, azokat szabályozzák. Ezekhez pedig elkerülhetetlen, hogy más szakmák (közgazdászok, orvosok, vegyészek, mérnökök, agrárszakemberek, szociális munkások, kisebbségek képviselői stb.) bekapcsolódjanak a jogalkotásba.
Tévhit: a jogászok jól tudnak latinul, és gyakran latinul dolgoznak
Ez régóta nem igaz, főleg amióta a nemzetállamoknak saját jogrendszerük van, azóta szinte teljesen kiveszett szakma gyakorlása során használt szakkifejezések közül a latin elnevezés. Időnként dobálózhatunk vele, ha kedvünk tartja, és fel akarunk vágni (vagy ha nincs magyar megfelelője). Egyébként valóban tanulnak latint a jogászok az egyetemen, de a mindennapi munkavégzés során nem használják azt.
Tévhit: a jogászok minden jogszabályt tudnak fejből
Ez egyáltalán nem igaz. A jogászok is szakosodnak (az orvosokhoz és sok más szakmához hasonlóan) és a saját szakterületüket ismerik részletesen. Van olyan jogász, aki több területet átfogó, részletes ismeretekkel rendelkezik, de van olyan is, aki csak egy kis területet ismer nagyon részletesen. Ezért nem érdemes elvárni pl. egy közigazgatásban járatos jogásztól, hogy családjogi kérdésekben képben legyen. Egyébként sem elégséges bemagolni a jogszabályokat ahhoz, hogy egy adott területen sikeresen végezzük a munkánkat. A mai joganyag annyira szerteágazó, és hatalmas (ezen kívül gyakran változik), hogy egyébként sem lenne elvárható, hogy a jogszabályokat szó szerint tudják a jogászok.
Tévhit: ha nem is tudják fejből, akkor csak elolvassák, amit akárki más is el tud olvasni…?
Nem egészen. Amellett, hogy nyilván sok jogszabályi rendelkezést ismernek fejből is, tudják, hogy amit nem ismernek, azt hol kell keresni. Emellett ismerik a jogszabályok egymáshoz való viszonyát, tudják mi mivel van összefüggésben, mikor melyik szabályt kell alkalmazni. Azt is megtanulják, hogy a nyers jogszabályt hogyan kell értelmezni, hogyan kell alkalmazni az elénk kerülő élethelyzetekre, és jó esetben az ítélkezési gyakorlatból is következtetni tudnak. Tehát nem elég elolvasni a neten elénk kerülő jogszabályt (pláne annak egy részét) ahhoz, hogy megfejtsünk egy jogesetet. Ismerni kell a jogszabály logikáját, viszonyát más szabályokhoz, alkalmazhatóságát és még kismillió egyéb dolgot ahhoz, hogy a jogszabályt értelmezni tudjuk az adott helyzetre.
Példa más területről: nem elég egy betegség tüneteit elolvasni a diagnózishoz, hanem ki kell zárni a többi betegséget, ismerni a beteg kórelőzményét, a körülményeket stb.
Tévhit: a jogászok csak dumálnak, de egyértelmű választ sosem adnak semmire
Szomorú és gyakori tapasztalat, hogy egy szakember nem ad egyenes választ a megbízója kérdéseire, nem találja meg a megoldást, csak „összegányol” valamit. Ilyen a jogászok közt is lehet, mint ahogy minden más szakmában előfordul. Leginkább akkor, ha a szakember nem mer egyértelmű döntést hozni egy szakmai kérdésben. Ha a kérdés egyértelmű, akkor ez egy nagy hiba. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a helyzet megítéléséhez nem áll rendelkezésünkre elegendő információ. Nem ismerjük az összes körülményt, vagy a felek jogvitájában részben mindkét félnek igaza van. Az is előfordulhat, hogy egy jogszabályt többféleképpen értelmez a szakma, a bírói gyakorlat nem egységes, vagy az adott élethelyzet nehezen beleilleszthető a szabályba. Mindezek miatt előfordul, hogy a jogász nem tudja előre a jogvita kimenetelét megítélni, vagy a helyzet jogszerűségét megítélni, de mindez nem egyedül a jogász szakmára jellemző. Szakszerűtlen is volna, ha egy nem egyértelmű kérdésben egyértelműen állást akarnánk foglalni, és figyelmen kívül hagynánk a lehetséges megoldásokat. Ezzel úgy tennénk, mint aki előre látja az eset végkimenetelét, holott az nem előre látható.