Százmilliós tűzkár – Mit tehetek, ha nem fizet a biztosító?

A tűzoltó egy égő házat próbál eloltani.
Ügyfelünk ingatlana tűzkár következtében teljesen leégett, és a benne lévő valamennyi vagyontárgy, berendezés is tönkrement. Az területen 3 épület állt: egy lakóház és két melléképület. Ügyfelünk a kár bekövetkezését bejelentette a biztosítónak, és kérte, hogy a biztosítás alapján térítsék meg a kárát.

A tűzkár ellenére azonban a biztosító megtagadta a kár kifizetését. Elutasításukat azzal indokolták, hogy ügyfelünk megtévesztette őket az ajánlattétel során, ugyanis üresen állt az ingatlan, amikor megtörtént a káresemény. Ha tudták volna, hogy nem lakik életvitelszerűen a házban, akkor nem fogadták volna be az ajánlatot.

Ügyfelünk valóban nem élt az ingatlanban, azonban megbízta a szomszédot, valamint felfogadott egy gondnokot a ház ellenőrzése és karbantartása érdekében. Tekintettel arra, hogy a biztosítóval nem sikerült peren kívül megállapodni, peres eljárást indítottunk, amely 4 évig húzódott és a Kúriát is megjárta. Végül a bíróság nem fogadta el a biztosító érvelését, és kötelezte ügyfelünk teljes kárának megtérítésére, azaz összesen 127.000.000 Ft megfizetésére.