Kétszáz méterrel később a rendőrök megállították azzal, hogy a megengedett 40 km/óra helyett kilencvennel haladt, majd bemutatták az ezt bizonyító fényképfelvételt is.Ügyfelünk arra hivatkozott, hogy ő nem látott semmiféle sebességkorlátozó táblát. Az eljáró rendőrök közölték vele, hogy a tábla ott található, ahol a pótkocsis teherautó parkol. Ügyfelünk hiába hivatkozott arra, hogy a parkoló teherautótól nem láthatta a táblát, az első fokú szabálysértési hatóság a sebesség jelentős túllépése miatt 40.000 Ft pénzbírságra és 12 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte.A DAS által ajánlott ügyvéd a bizonyítási eljárás során – az eljáró rendőröket tanúként meghallgatva – bebizonyította, hogy az út szélén éppen defektet szerelő teherautótól a sebességkorlátozó táblát nem lehetett látni.A másodfokú szabálysértési hatóság az ügyfelünket – a lefolytatott bizonyítási eljárásra hivatkozva – két hónapra tiltotta el a járművezetéstől, meghagyva a 40.000 Ft pénzbírságot.A hatóság határozatában kifejtette, hogy kellő körültekintéssel a tábla látható lett volna, egyébként ügyfelünknek a fenti forgalmi szituációban az útra félig belógó teherautó miatt lassítania kellett volna. Ügyfelünk a DAS által ajánlott ügyvéd segítségével nem kényszerült a járművezetői vizsga újbóli letételére, amely egyébként 6 hónapon túli járművezetéstől való eltiltás esetén automatikusan kötelező.
Sebességtúllépés

Ügyfelünk lendületesen haladt egy főúton, 90 km/óra sebességgel, amikor kikerült - egy, az út szélén félig lehúzódva parkoló - pótkocsis kamionszerelvényt.