A hatályos törvény meglehetősen egyértelműen fogalmaz, hiszen tételesen meghatározza, mit tekinthetünk rendkívüli munkának: az olyan munkavégzést, mely az elszámolási időszakon vagy munkaidőkereten felül történik, az ügyeletet, illetőleg a munkaidőbeosztástól eltérő teljesítést. Így, ha például hétfőtől péntekig minden nap reggel kilenc és délután öt óra között kötelezettségünk munkát végezni, azonban a munkáltató szombati napon is behív bennünket dolgozni, vagy éppen este hét óráig tart igényt a munkánkra, egyértelmű, hogy túlóráról van szó, melyet a megfelelő pótlékkal kell honorálni.
De vajon mi a helyzet akkor, ha a munkáltató nem ad utasítást kifejezetten a túlmunkára, azonban a feladatmennyiség elkerülhetetlenné teszi az estébe nyúló munkavégzést? A bírói gyakorlat szerencsére már reagált erre a hazai viszonylatban nem ritka jelenségre.
A jogalkalmazás szerint így külön utasítás nélkül is megállapítható rendkívüli munkavégzés, ha a munkáltató a rendkívüli munkateljesítményt tudomásul veszi, s ez a teljesítmény a munkáltató érdekében áll, indokolt és szükséges is (például határidők megatartása miatt).
Önmagában az, hogy munkaidő után még a munkavégzés helyén tartózkodik a munkavállaló, nem alapoz meg díjazási igényt, azonban, ha a munkavállaló igazoltan és ellenőrzött módon többletmunkaidőben végez túlmunkát, külön elrendelés nélkül is kérheti a pótlékot.