A legtöbbünk találkozik ilyen kifejezésekkel a hétköznapokban, de nem mindenkit érintenek vagy érdekelnek a szűnni nem akaró digitális háború hadszíntereiről érkező hírek. Az internet és a szerzői jogok kapcsolata egy svéd bíróság elsőfokú döntése nyomán került ismét világszerte a figyelem középpontjába. A svéd bíróság úgy döntött, hogy a fájlok cseréjét lehetővé tévő internetes oldalak üzemeltetői felelősnek tekinthetők azért, hogy a felhasználóik szerzői jog által védett alkotásokat tesznek elérhetővé egymás számára olyan formában, hogy azért a szerzők semmilyen javadalmazásban nem részesülnek, és a fájlok megosztását, letöltését nem is tilthatják meg.Bár a bevezetőben említett bíróság döntése Magyarországon közvetlenül semmilyen formában nem érvényesül, közvetve mégis felhívja a figyelmet a szerzői jog kezelésére hivatott szervezetek vég nélküli küzdelmére az internetes szerzői jogsértésekkel szemben. Az internetes kalózkodás hallatán talán sokunk képzeletében valamilyen homályos bűnszervezet lesötétített szobáiban, érthetetlen programozói nyelven folyó ténykedése elevenedik meg. Pedig a leggyakoribb jogsértők mi vagyunk, hétköznapi felhasználók, mégpedig azáltal, hogy szűnni nem akaró vágyat érzünk a szórakoztatás, kikapcsolódás különféle formái (filmek, zeneművek, játékok, olvasnivaló és képek) iránt.Érdemes tisztázni a hazai kiindulópontot: a szerzői művet a létrejöttétől kezdve védelem illeti meg. Ez a védelem azt jelenti, hogy csakis a szerző rendelkezik a műve feletti vagyoni és személyhez fűződő jogokkal. A gyakorlatban és a világháló szempontjából a vagyoni jogok, ezen belül is a többszörözés, terjesztés, nyilvános előadás, nyilvánossághoz közvetítés joga a problematikus. Ma gyakorlatilag nem létezik olyan eljárás, amellyel hatékonyan meg lehetne akadályozni, hogy egy művet lemásoljanak és azt a világhálón keresztül közreadják. Márpedig ha egy mű digitális formát ölt, gyakorlatilag szabad életre kel és a Föld bármely pontjára eljuthat rövid időn belül. A filmek, zenei művek, szoftverek, de még az olvasottabb, híresebb regények, tankönyvek, festmények és fotók szinte akadálytalanul áramlanak az egész világon az internet nyújtotta technikai lehetőségek kihasználásával.A magyar törvényi előírás egyértelmű a tekintetben, hogy aki a szerző engedélye nélkül bármely művet reprodukál, mások számára elérhetővé tesz, az törvénysértést követ el. A világhálóról letöltött tartalmak anyagi formában történő előállítása nemcsak a szerzői jogi, hanem a büntetőtörvénybe is ütközik. Mindez azonban hiába, mivel a technológia "áldásának" és a szerzői jogokat kezelő testületek, hatóságok kapacitásbeli korlátainak köszönhetően kis túlzással az mondható el, hogy semmit nem kockáztat az, aki ma Magyarországon néhány kattintással inkább letölti, és a mozi helyett otthon, a karosszékből nézi meg a legfrissebb filmet, hallgatja meg kedvenc előadója legújabb lemezét. Általánosan elterjedt tévhit, hogy letölteni szabad, az nem minősül törvénysértésnek. Ebből csak annyi igaz, hogy az otthoni letöltőkkel szemben csak elvétve lépnek fel jelenleg a hatóságok, főként akkor, ha más ügyből kifolyólag elkobzott számítógépén jogvédett tartalmakra bukkan a nyomozóhatóság. A szerzői művek letöltése számos ok miatt ugyanolyan törvénysértő magatartásnak számít, mint a művek továbbadása vagy másolatok készítése. Érdekes módon azonban büntetőjogi szempontból a birtoklás önmagában (tehát ha ott sorakoznak a polcon a legújabb mozifilmek kópiái) nem elkövetési magatartás. A bűncselekmény elkövetéséhez valamilyen aktív magatartást kell kifejteni, ami közrehat a jogsértésben, pl. a mű terjesztésében.A világhálón áramló digitalizált művek forgalmának a mértékét még megbecsülni sem lehet. Némi abszurditással azt lehetne mondani, hogy majdnem minden mű mindenhol jelen van, mindenhol elérhető. A hétköznapi kalózkodás tehát nem irányul semmi másra, mint saját magunk szórakoztatására. Ez a szórakoztatás azonban nagyon sokba kerül azoknak, akiknek a műveit a digitális óceánból kipecázzuk, mivel a mű előállításáért cserébe nem kapnak egy fillért sem a felhasználótól. Ugye mi sem szeretünk ingyen dolgozni?Aki azt gondolja, hogy mindez őt akkor sem érinti, mivel törvénytisztelő állampolgárként viselkedik, és mindent a legális forgalomban vásárol, nos talán ő is téved. Gondoltunk-e már arra, hogy a mobiltelefonunkba vagy fényképezőgépünkbe vásárolt memóriakártya árának ma már gyakorlatilag nagy része nem más, mint jogdíj? Olyan jogdíj, amelyet az adathordozók után kötelesek vagyunk megfizetni a jogkezelő szervezetek részére. És arra gondoltunk-e már, hogy mennyibe kerülhetne egy-egy zenei korong, egy DVD-film, egy számítógépes program, ha nem lopnák annyian úton-útfélen? Gondoljunk bele mindebbe, mivel a kalózkodás közvetve kihatással van legtöbbünk életére.Az egész jelenségért sokan a kiadók gátlástalan profitéhségét, az abból eredő magas árakat és nem a felhasználókat okolják. Sokak szerint a kiadóknak és a jogkezelő szervezeteknek kellene igazodniuk a globalizált információáramláshoz, és új üzleti modell alapján értékesíteni a műveket. A mozik egyébként sem mentek tönkre, és a zenészek is tovább alkotnak. Egyelőre. A gyakorlatban a közeljövőben nem  várható változás, hiszen ami szinte ingyen is elérhető, azért sokunknak nincs kedve fizetni. Az ingyenesség azonban csak látszat, ráadásul a valódi internet-bűnözés már régóta erre a látszatra épít azzal, hogy a felhasználókat olyan oldalakra csábítja, ahol annak számítógépét elárasztják a legkülönfélébb számítógépes kártevőkkel. Ez aztán a felhasználónak igencsak sokba kerülhet. Igaz, erre akkor is sor kerülhet, ha sosem próbálkozott fájlcserével. A kalózkodás jövedelmező, csak nem biztos, hogy a kalóznak.