Legtöbben azt vártuk a tervezettől, hogy egy olyan új szabályozás szülessen ebben a tárgyban, mely felismerve az eddigi rendszer hiányosságait sokkal rugalmasabb és alkalmazhatóbb lesz az állampolgárok számára.Ez a jogszabálytervezet immáron elfogadásra került, és 2010. január 1. napjával hatályba is lép! Most ízelítőképpen tekintsük át a változások főbb irányait.A legnagyobb változás a biztosítási évvonatkozásában mutatkozik meg. Mondhatni minden gépjármű tulajdonos, üzembetartó álmából felkeltve is tudja azt, hogy a jelenlegi szabályozás alapján a biztosítási év január 1. napjától december 31. napjáig tart. Ez egyben azt is jelentette, hogy mindazok a személyek, akik elégedetlenek voltak biztosítójukkal, vagy egyszerűen csak a biztosító váltás mellett döntöttek, a szerződésre vonatkozó felmondási nyilatkozataikat legkésőbb a tárgyév november 30. napjáig meg kellett tenniük. Így a 30 napos felmondási idővel a biztosításukat felmondhatták és elhárult az akadály, hogy január 1. napjától új biztosítónál lehessenek ügyfelek. A törvénymódosítás rugalmasabban kezeli a biztosítási évet, mely immáron nem fogja törvényszerűen a január 1. napjától december 31. napjáig terjedő időtartamot jelenteni. Ugyanis az a szerződő, aki év közben vásárolta meg gépjárművét és köti meg rá a kötelező felelősségbiztosítását, arra számíthat, hogy az ő számára a biztosítási év kezdete ez az időpont lesz, és innentől kezdődik a biztosítási év. Ennek a változásnak a gyakorlatbeli indoka az az évről évre ismétlődő felmondási és szerződéskötési roham volt, mely az egész országot egy csapásra mozgásba hozta a biztosítók irányába. A szakértők úgy gondolják, hogy pár év elteltével fog kialakulni az a tendencia, hogy a felmondási csúcsidőszak megszűnik, és kényelmesebbé válik a szerződéskötés mind a szerződők, mind pedig a biztosítottak számára.A másik nagyobb horderejű változás a biztosító tájékoztatási kötelezettsége területén keresendő. Ugyanis 50 nappal az évforduló előtt a biztosító köteles lesz arról értesíteni ügyfelét, hogy a biztosítási szerződése le fog járni, és bónuszként közölnie kell majd a következő év új díját is. Ez a szerződő felek számára azért előnyös, mivel a változásról biztosan értesítést kapnak, és így még időben dönthetnek a biztosító váltásról.A fenti két területet ízelítőként emeltem ki. Az új jogszabály bővebb ismertetéséről – és más hasznos jogi témákról – e hónapban megjelenő ingyenes JogSzerviz M@il+ elektronikus hírlevelünkben olvashatnak. Kellemes böngészést kívánok!
Kötelező újítások autósoknak

Néhány hónappal ezelőtt került az a tervezet az Országgyűlés elé, mely a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szabályok megreformálásáról szólt.