Aszerint, hogy mire terjed ki a casco biztosítás, megkülönböztetjük a teljes körű casco szerződést a rész-casco szerződéstől (például öregautó-casco vagy csak töréskárra és lopásra nem, illetve fordítva). Kijelenthetjük, hogy a casco a számszerűsíthető magas kockázat miatt bizony nem a legolcsóbb biztosítási forma.

Ennek ellenére egy esetleges kár bekövetkezésekor számos esetben vita alakulhat ki a biztosító és a biztosított között, amelynek oka egyfelől a biztosítók alkalmanként kiszámíthatatlan gyakorlata, másfelől pedig az ügyfelek tájékozatlansága. Mostani összeállításunkkal mentőövet kívánunk dobni eme biztosítási forma végeláthatatlan feltételeinek óceánjába.

A casco biztosítás a vagyonbiztosítás egyik formája, így rá is a vagyonbiztosítással kapcsolatos törvényi szabályozások vonatkoznak. Legtöbb esetben az ügyfelek gépjárművüket kívánják biztosítani, ezért fontos megemlíteni, hogy már a feltételek elolvasásával, végig gondolásával kiküszöbölhetők az esetleges félreértések. Alapesetben a biztosítás csak az adott gyártmánynak, típusnak és kivitelnek megfelelő alapfelszereltséggel rendelkező járműre vonatkozik. Az ezen felül a gépkocsiba – esetleg utólag – beépített tartozékokra, extra felszerelésekre nem vonatkozik. Amennyiben ezeket az extra felszereléseket és tartozékokat nem szerepeltetik a casco biztosítási ajánlatban, úgy a kárrendezés során ezek értékét a biztosító nem fogja megtéríteni. Ezért nagyon fontos, hogy amennyiben olyan gépjárművet vásárolunk, amely rendelkezik ilyen extrákkal – vagy a kiegészítőket utólag szereltettük be -, akkor a biztosítót haladéktalanul értesítsük a gépjárműben bekövetkezett változásokról, és a szerződési adatok között rögzítsük azokat, utólagos felszerelés esetén pedig módosítsuk a biztosítási szerződést.

A biztosító szolgáltatása kiterjed azokra a károkra, amelyek közvetlenül, kívülről és hirtelen fellépő mechanikai behatásnak köszönhetően lépnek fel (tipikusan a saját hibás balesetek), illetőleg amelyeket idegen személy rongálása okoz (töréskár). Azonban nem terjed ki a biztosítás a nem baleseti jellegű károkra (pl. anyagfáradás, műszaki hiba, természetes elhasználódás stb.)

Amennyiben a gépjárművet tűz – beleértve a gépjárművön belül keletkezett, valamint a külső tüzet is -, illetőleg bizonyos természeti erők – így pl. villámcsapás, földcsuszamlás, szélvihar, árvíz, belvíz, jégverés, földrengés stb. – károsítják (elemi kár), a biztosító a keletkezett kárt megtéríti. A legtöbb vitára a lopáskár meghatározása ad okot, ugyanis ez majdnem minden biztosítónál különböző lehet. Általánosnak tekinthető, hogy biztosítási eseménynek csak akkor minősül a lopás, illetve a jármű önkényes elvétele, ha a gépkocsit megfelelően lezárták. A megfelelő lezártság meghatározásában azonban akadnak eltérések az egyes biztosítók között. Némely biztosító társaságok megelégszenek azzal, ha az összes zár be van zárva, mások – különösen értékesebb gépkocsiknál – további biztonsági berendezéseket – riasztó, mechanikus védelem stb. – írnak elő. Egyes biztosítók fedezetet nyújtanak a gépjármű elrablására is. Ez esetben nyilvánvalóan értelmetlen lenne megkívánni az autó megfelelő lezártságát, hiszen a tipikus elkövetési mód ilyenkor éppen az, hogy a nyitott autója közelében tartózkodó tulajdonostól erőszakkal szerzik meg a gépkocsiját (pl. közlekedési baleset bekövetkeztét szimulálja az elkövető, és amikor a kiszemelt autó vezetője a koccanás miatt kiszáll az autójából, beugrik egy másik elkövető az autóba és mindketten elhajtanak a helyszínről).

Fizet a biztosító akkor is, ha a teljes gépjárművet nem, hanem csupán annak tartozékait (részlopás), vagy az abban tartott személyi használatú vagyontárgyakat (poggyászlopás) lopják vagy rabolják el.

A casco biztosítási szerződések területi hatálya általában Európa Törökországot beleértve, de egyes FÁK országok területére nem minden esetben terjed ki. Ezt minden esetben érdemes ellenőriznünk a szerződésünkben!

 
A biztosító szolgáltatása – kárrendezés

A kárrendezés alapvetően különbözik totálkár, illetve részkár esetén. A totálkárnak két fajtáját különböztetjük meg: a gazdasági totálkárt, illetve a műszaki totálkárt.

Gazdasági totálkárról akkor beszélünk, ha a gépkocsi olyan mértékben megrongálódik, hogy az gazdaságosan nem javítható. A műszaki totálkár esetén a gépjármű oly mértékű sérülést szenvedett, hogy annak megjavítása lehetetlenné vált.

A legtöbb biztosító a gépjármi aktuális forgalmi értékéhez viszonyítva a szerződési feltételekben meghatározza azt a határt, amíg az gazdaságosan javítható, efölött pedig totálkárként kezeli és rendezi az ügyet. Ha a jármű totálkáros, akkor a biztosító annak káridőponti forgalmi értékét téríti meg. Ez az érték sajnos nem minden esetben egyezik meg a piaci értékkel, mivel a legtöbb esetben a biztosítók az EUROTAX magyarországi használtautó katalógusának áraiból indulnak ki (ezt egyébként a szerződési feltételekben rögzítik), ezek pedig általában alacsonyabbak a piaci árnál. (Az EUROTAX számtalan korrekciós tényezőt vesz figyelembe, de alapvetően az életkor és a megtett kilométerek száma alapján becsül.) Ráadásul a biztosító még a kötvényen feltüntetett önrészesedést, és a szerződés fennmaradó éves díját is jogszerűen levonja a biztosítási összegből.

Totálkár esetén ugyancsak levonja a biztosító az ún. maradványértéket, vagyis annak a roncsnak az értékét, amely a káresemény után megmaradt. Az ügyfelek számára ezt a kárrendezési módot a biztosítási feltételek – amelyeket az ügyfél a szerződés aláírásával a maga számára kötelezőnek ismert el – is tartalmazzák, sőt azt részben törvényi szabályozás is alátámasztja, így egy esetleges jogvita esetén a bíróság is abból indul ki. Némi vigaszt jelent – főként a fiatalabb évjáratú autók tulajdonosainak -, hogy az erre vonatkozó szerződési feltételek esetén a biztosító az első forgalomba helyezést követő meghatározott ideig – általában 1/2-1 évig – totálkár esetén a gépkocsi kárkori új értékét fizeti meg.

A javítással helyreállítható károknál a biztosító egyrészt a javítási költséget, másrészt egyes járulékos költségeket (pl. szállítás, tárolás stb.) térít meg. Probléma akkor adódik, ha a javítás elvégzése után a járműben értékemelkedés áll elő. Ezt az értékemelkedést ugyanis a biztosító jogosult a javítási költségből levonni. (Ezt nevezi a szakzsargon "avultatásnak".) Ez leginkább a forgó-kopó alkatrészeknél (pl. vezérműszíj, fékbetét) bír jelentőséggel, mivel ezeket előbb-utóbb, a kártól függetlenül is cserélni kellett volna. A jelenlegi technikai színvonal mellett a jármű 6 éves kora jelenti azt a "lélektani" határt, amely fölött az avultatás indokolt, ennél fiatalabb autóknál a sérülés még szakszerű javítás mellett is inkább értékcsökkenést eredményez. (Az értékcsökkenést egyébiránt a biztosító a casco biztosítás alapján nem téríti meg.) Egyes feltételek kifejezetten tartalmazzák is azt a kikötést, hogy a jármű hatéves koráig csak bizonyos alkatrészek (pl. kerékabroncsok, akkumulátor, motor, váltó stb.) helyreállítási és pótlási költségeiből von le értékemelkedés címén.

A biztosítók a kárszemlék, és a benyújtott dokumentumok alapján, a vonatkozó feltételek figyelembe vételével állapítják meg a kifizetésre kerülő biztosítási összeget.

Fontos megjegyeznünk, hogy a biztosító előírhat bizonyos védelmi berendezéseket ahhoz, hogy a lopáskárhoz fedezetet nyújtson. Ilyenek például a gyári indításgátló (immobilizer), utólag beépített indításgátló (immobilizer), gyári riasztó, utólag beépített riasztó, riasztó és indításgátló, GPS, rablásgátló, egyéb mechanikai védelem (kormányzár, sebességváltózár, stb.) Ezek kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy az adott készülék rendelkezzen MABISZ minősítéssel.