A hatályos jogi környezet több törvényben is rögzíti, hogy a munkavállaló olyan munkakörre alkalmazható, melyre egészségileg alkalmas, és mely nem jár hátrányos következményekkel egészségi állapotára. Az erről való meggyőződést szolgálják a munkába lépés előtti és a munkaviszony fennállása alatti rendszeres üzemorvosi vizsgálatok.
Sajátos helyzet körvonalazódik azonban akkor, ha az időszakos foglalkozásegészségügyi- vagy egyéb orvosi vizsgálat azt állapítja meg, hogy a munkavállaló munkakörének ellátására a továbbiakban nem alkalmas. Önmagában ez a tény ugyanis nem teszi kötelezővé sem a munkáltató, sem a munkavállaló részére, hogy a munkaviszonyt bármely módon felszámolja, ami egy gyakorlatilag okafogyott jogviszony rendezésének felesleges elodázásához vezet.
Ez a probléma nem másból ered, mint a munkaszerződés alapján a feleket terhelő kötelezettségekből. A munkáltatót ugyanis a foglalkoztatási kötelezettség a munkaszerződésben meghatározott munkakör vonatkozásában terheli. A munkavállalónak – a foglalkoztatási kötelezettség ellenpólusaként – személyes munkavégzési kötelezettsége áll fenn, azonban ennek éppen megromlott egészségügyi állapota miatt nem tud eleget tenni, így teljes patthelyzet alakul ki.
Lényeges említést tenni azonban arról az esetkörről, amikor a munkavállaló megváltozott munkaképessége okán rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesül. A jogviszony megszüntetésének kötelezettsége ilyen körülmény fennállása esetén sem terheli egyik felet sem, azonban amennyiben a munkáltató felmondást kíván közölni az ellátással érintett munkavállalóval, előtte meg kell győződnie arról, hogy a munkavállaló eredeti munkakörében nem foglalkoztatható tovább, és részére egészségi állapotának megfelelő munkakört kell felajánlani. A munkáltató csak akkor élhet a felmondás jogával, amennyiben ilyen munkakör nem ajánlható fel, vagy azt a munkavállaló alapos ok nélkül nem fogadja el.