A kis-, és középkereskedelemben sok olyan cég van, mely betéti társaságként működik. Az elszámolási jogviták esetében érdemes bizonyos szabályokat betartani, annak érdekében, hogy a követelés nagyobb eséllyel térüljön meg a követelést érvényesítő fél számára.
Egyéb
Szerencsére nem gyakran, de azért időnként előfordul, hogy egy autómosóban egy szerkezet meghibásodik, és kárt okoz nekünk. Az is előfordulhat, hogy egy alkalmazott hibázik, és nem állít be megfelelően valamit. Sőt, sajnos mi is ügyetlenkedhetünk, amikor begurulunk a mosóba. A legtöbb autómosóban (akár automata, akár önkiszolgáló) ki van írva, hogy mindenki saját felelősségére veheti igénybe a mosót. Vajon ezzel a szolgáltató mentesül minden felelősség alól? Nem!
E témával már többszörösen foglalkoztunk, azonban az a tapasztalat, hogy minduntalan újabb kérdések merülnek fel ezzel a területtel kapcsolatosan. Ezért foglalkozunk most ezzel a témával is.
Ügyfelünk biciklis balesetet szenvedett, amelyben Ő és a bicikli is súlyosan megsérült. A felszerelésében keletkezett anyagi kár is többszázezer forint volt, nem is beszélve a hosszú orvosi kezelések költségeiről, valamint a kieső jövedelemről, valamint a sérelemről, amit elszenvedett. A balesetet egy autóvezető figyelmetlensége okozta. Ügyfelünk egy rövid ideig kórházban feküdt, és már ezalatt az idő alatt, az igénybejelentés előtt kérte segítésünket. A kárigényét még maga nyújtotta be a károkozó biztosítójának, de miután kiderült, hogy a biztosító nem akar fizetni, már képviseletre is szüksége lett. Ezt követően Társaságunk képviselte a biztosítóval szemben.
Kevés szörnyűbb, alávalóbb és elítélendőbb cselekedet van annál, mint amikor egy segítségre szoruló embertársunkat magára hagyjuk (mondhatnánk köznapi nyelven: cserben hagyjuk). De, ha ilyen értelemben használjuk a cserbenhagyás szót, az nem feleltethető meg a büntetőjogi „cserbenhagyás” kategóriájának. A köznyelvben ugyanis másra használjuk a cserbenhagyás fogalmát, mint amit az a büntetőjogban jelent.
A várandós munkavállalók foglalkoztatásának szabályai körül még mindig sok bizonytalanságot tapasztalhatunk. A várandósság egy csodálatos időszak a szülők életében, azonban fontos tisztában lenni azzal is, hogy ezen átmeneti időszakban milyen szabályok vonatkoznak a kismamák foglalkoztatására. Esetükben rendkívül fontos egészségük megóvása, így szigorú szabályok vonatkoznak rájuk.
Az együttélés nehéz és mindig tartogathat meglepetéseket, akár a társasházi lakókról, akár egymás melletti telekszomszédokról van szó. Most a birtokvédelem fontosabb szabályairól adunk némi felvilágosítást.
Aki gépjárművet vezet szinte biztos, hogy előbb vagy utóbb közlekedési baleset részese lesz. Szerencsés esetben a baleset csak anyagi kárral jár, rosszabb esetben személyi sérülés is bekövetkezik. A kisebb koccanásos balesetek is sok bosszúságot tudnak okozni, arról nem is beszélve, hogy az ilyen jellegű balesetek esetén sok kérdés is felmerülhet.
A városi élethez hozzátartozik az éjjeli élet is. Ugyanakkor sokakat zavarnak a hajnalig tartó zaj, mely akár az utcáról, akár valamelyik lakásból szűrődik ki. Mostani cikkünkben a csendháborítás szabályairól lesz szó.
Szeptember elsején jelentős változás állt be az árampiacon, amikor az állami MVM Next átvette az ELMŰ-ÉMÁSZ ügyfeleit. A változás az átlag fogyasztó szempontjából semmilyen jelentős módosítást nem eredményezett, azonban kezdetben úgy tűnhetett, hogy a szaldós elszámolásban szerződött ügyfelek rosszul járhatnak.