Ügyfélbeszámolók

Problémás casco

Szalay András, Érd

2004. július 21-én betörtek lakásunk garázsába, ahonnan eltulajdonították a motorkerékpáromat.

A teljes történet

Esettanulmányok

Határozott munkaszerződés, határozatlan jövő?

Banki alkalmazott ügyfelünkkel határozott idejű munkaszerződést íratott alá munkáltatója. Ügyfelünk kiszolgáltatott helyzetben volt, mivel egyedül nevelte gyermekét. A határozott idő lejártára ígéretet kapott a hosszabbításra.

A teljes történet


Szabad-e betegnek lenni?

2017. január 9.

A jelenlegi időjárás bizony kedvez a betegségek terjedésének, akárcsak az, hogy sokan még egészségük megromlása esetén is hajlamosak bemenni munkahelyükre, mert attól félnek, távollétük negatív hatással lehet munkahelyi megítélésükre. Pedig a kollegák valószínűleg többre értékelnék, ha inkább otthon gyógyulna a fertőző munkatárs, mint a mellettük lévő asztalnál, mindemellett a törvények értelmében is adott erre a lehetőség.

A Munka Törvénykönyve értelmében a munkavállalót egy naptári év egészére, 15 nap betegszabadság illeti meg. Ha a munkaviszonya év közben kezdődött a betegszabadság az év hátralévő időszakára, arányosan illeti meg a keresőképtelen beteg munkavállalót, azzal, hogy a fél napot elérő töredéket itt is a munkavállaló javára, egész napként kell figyelembe venni. Például ha a munkaviszony 2016. július 1. napján kezdődött, akkor a munkavállalónak 15 x 183 / 365 = 7,52, azaz kerekítve 8 munkanap betegszabadsága van az év második felére. Nem számít azonban, hogy az előző munkahelyén, munkahelyein vett-e igénybe betegszabadságot a munkavállaló, az év közben kezdődött új munkaviszonyában járó betegszabadságának számításánál. A példánál maradva, ha a munkavállaló a 2016. január 1. és 2016. június 30. között fennállt munkaviszonyában 15 munkanap betegszabadságot igénybe vett is, ettől függetlenül fogja megilletni az év második felében az új munkaviszonyában az időarányosan járó 8 munkanap betegszabadság.

Amennyiben a munkavállalónak a gyermeke a beteg, a gyermek jogán ugyancsak jogosult a betegszabadságra és táppénzre. A gyermekápolási táppénz folyósításának időtartama elsődlegesen a beteg gyermek életkorától függ, továbbá attól, hogy a munkavállaló egyedül neveli-e a gyermeket. 

Az egyévesnél fiatalabb gyermek szoptatása, ápolása címén a gyermek egyéves koráig időbeli korlátozás nélkül jár, míg az 1 évesnél idősebb, de 3 évesnél fiatalabb gyermek ápolására a jogszabály évenként és gyermekenként 84 naptári nap betegszabadságot biztosít.

A 3 évesnél idősebb, de 6 évesnél fiatalabb gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként 42, egyedülálló szülőnek 84 naptári nap áll rendelkezésre. A 6-12 életkorú gyermekek gyógyítására évenként és gyermekenként 14, egyedülálló szülőnek 28 naptári nap betegszabadságot biztosít a törvény.

Remélhetőleg ritkán lesz szükség betegszabadság felhasználására, de a legjobb, ha jogainkkal tisztában vagyunk.


dr. Kroh Anita

Kategóriák: Polgári törvénykönyv

Vissza

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2017. január 9., (104 napja).

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép