A gépkocsivezető autója az ütközés következtében olyan súlyosan megsérült, hogy mintegy négyszázezer forint kár keletkezett benne.

A gépjármű sofőrje természetesen kártérítést akart kérni, amihez a Polgári Törvénykönyv 339. § (1) bekezdése szerinti általános kárfelelősségi alakzat (aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni) elemeit kellett megvizsgálni, melyek a következők: jogellenes magatartás, felróhatóság, kár bekövetkezése és mértéke, okozati összefüggés a jogellenes magatartás és a kár bekövetkezése között.

Jogi szempontból kézenfekvő lett volna a kutyák gazdáitól követelni a kár megtérítését, ez azonban azért volt lehetetlen, mert nem lehetett kideríteni, hogy a kutyák kihez tartoznak, valószínűleg kóbor állatok voltak.

Másodlagos lehetőségként a gépkocsivezető az út kezelőjével, az Állami Autópálya Kezelő Zrt-vel szemben indított eljárást, arra hivatkozva, hogy az autópálya-kezelő nem tett eleget azon jogszabályi kötelességének, hogy az út biztonságos közlekedésre alkalmas legyen (1988. évi I. törvény 34. § (1) bek.). A közút megrongálódását a közút kezelője köteles kijavítani, és a közút forgalmának biztonságát veszélyeztető helyzetet elhárítani. A kijavításig és a veszélyhelyzet elhárításáig köteles a forgalomban résztvevőket a veszélyre figyelmeztetni, szükség esetén sebesség- vagy súlykorlátozást elrendelni, illetőleg a közutat lezárni (1988. évi I. törvény 34. § (4) bek.). Már itt érdemes figyelemmel lenni arra, hogy a törvény az út kezelőjének felelősségére a polgári jog általános szabályait (Ptk. 339. § (1) bek.) rendeli alkalmazni (1988. évi I. törvény 35. §). A Ptk. már idézett 339. § (1) bekezdése pedig úgy folytatódik, hogy a károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Az alperes autópálya-kezelőnek látszólag könnyű dolga volt, hiszen a kutyák akár másodpercekkel a baleset előtt, egy felhajtóról is az úttestre kerülhettek, ennek kivédése pedig egyáltalán nem elvárható (csak úgy lenne megvalósítható, ha az egész autópálya be lenne kamerázva, azt folyamatosan monitorokon figyelnék és az autósokat mátrixtáblákon értesítenék a veszélyről). Ennek megfelelően az alperes szerint önmagában az a tény, hogy a megfelelően kialakított védelmi berendezés nem képes teljes mértékben visszatartani az állatokat az autópályára jutástól, nem alapozza meg az alperes vétkességi felelősségét. Mivel a baleset az alperesnek nem volt felróható és az okozati összefüggés sem került bizonyításra, az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A gépkocsivezető azonban fellebbezést nyújtott be, így az ügy a Fővárosi Bíróság elé került.

A fellebbezés szerint a csomópont forgalmi rendjének kialakítása az alperes kötelezettsége. Az alperes ennek ellenére nem tett eleget annak a kötelezettségének, hogy a közlekedők részére a fokozott veszélyt előre jelezze. Az alperes semmilyen táblával vagy mátrixtáblával nem hívta fel az autósok figyelmét arra, hogy az úton állatok kóborolnak, illetve kóborolhatnak. Az alperes e kötelezettsége elmulasztásával összefüggésben okozott kárt a felperesnek.

A Fővárosi Bíróság a fellebbezésnek helyt adott és megítélte a gépkocsivezető követelését.
A másodfokú bíróság szerint az 1988. évi I. törvény 34. § (1) bekezdése arról szól, hogy a közút biztonságos közlekedésre alkalmassága a közúttal szemben támasztott olyan követelmény, amely mindenkor egy biztonságos állapotot jelent, amelyet a kezelőnek megszakítás nélkül biztosítania kell. Ennek során tehát nem elegendő a biztonságos állapot elérésére törekedni, illetve ennek érdekében a különböző szintű normákban előírt, vagy akár azt meghaladó intézkedéseket megtenni, hanem a közút kezelőjének a törvény által előírt biztonságot, mint eredményt létre kell hoznia, és azt folyamatosan fenn kell tartania. Amennyiben a közút a jogszabályok által megkívánt és a kezelő által meg is tett intézkedések ellenére sem alkalmas bármely ok miatt a biztonságos közlekedésre, úgy ez az autópályát nyereségszerzés céljából fenntartó és üzemeltető közútkezelő, mint gazdasági vállalkozás üzleti kockázatának körébe esik.

Az az autópálya szakasz, amelyen nagy testű kutyák tartózkodnak közvetlenül az útpályán, nem felel meg a biztonságos közlekedésre alkalmasság követelményének, különösen akkor, ha a közút kezelője erre a veszélyhelyzetre az 1988. évi I. törvény 34. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettsége ellenére nem figyelmezteti a forgalomban résztvevőket, illetve az ezzel kapcsolatos további intézkedések megtételére sem kerül sor.
Az ítélet további érdekessége a bíróság meglepő (legalábbis a joggyakorlatból nem következő) eszmefuttatása az autópálya veszélyes üzemi jellegéről. A Fővárosi Bíróság eljáró tanácsa gyökeresen szakít az uralkodó állásponttal, amikor kijelenti, hogy az olyan közút üzemeltetése és fenntartása, ahol a járművek osztott pályán akár 130 km/h sebességgel közlekedhetnek, fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősül.

Az ügy jogi megítélésében további fordulatot hozhatott volna, ha a Legfelsőbb Bíróság elé kerül. Mivel a vitatott érték az egymillió forintot nem haladta volna meg, felülvizsgálati eljárást nem lehetett indítani. Az ítélet jogerejére tekintettel az alperes megfizette a gépjárművezető részére a kártérítést.