A fenti kérdések megválaszolása előtt tisztázzuk az alábbiakat: Ki az a terhelt? A terhelt az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak. A terhelt a nyomozás során gyanúsított, a vádemelés után vádlott. A büntetőeljárásban a gyanúsítás közlése előtt, azt a személyt, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, rendkívül kreatív módon nevezték el. Ő a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy. (A törvényszöveg sajnos nem túl frappáns irodalmi műfaj, ritkán sziporkáznak a megfogalmazói).

Miért hibás az, amikor a filmekben a rendőr a tetten ért tolvajjal, vagy gyilkossal közli, hogy „letartóztatom”? Azért, mert a rendőr legfeljebb őrizetbe vehet, és csak bírói végzéssel rendelhető el a letartóztatás. A letartóztatás egy olyan kényszerintézkedés, amely során egy még ártatlannak vélelmezett személyt (ideiglenesen ugyan, de huzamosabb ideig) megfosztanak személyi szabadságától. Ezt nyilván nem teheti meg egy nyomozó, vagy egy járőr. A rendőrség tehát őrizetbe veheti a gyanúsítottat, és ügyészi javaslatra bíró rendelheti el a letartóztatását. Ha a bíróság nem rendeli el a letartóztatást, akkor a terheltet hetvenkét órán belül szabadon kell bocsátani.

Bírókról és ügyészekről itt írtunk részletesen.

Mik a terhelt jogai, és kötelezettségei?

A terhelt jogait a büntetőeljárásról szóló törvény tartalmazza, melyet remélem a tisztelt olvasó sosem lesz kénytelen forgatni. A terhelt jogosult arra, hogy megismerje a gyanúsítás és a vád tárgyát, a bíróság, vagy a nyomozó hatóság megfelelő időt és körülményeket biztosítson számára a védekezésre való felkészüléshez, a büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről felvilágosítást kapjon, védelmének ellátására védőt hatalmazzon meg vagy védő kirendelését indítványozza, a védőjével ellenőrzés nélkül tanácskozzon. Természetesen joga van ahhoz, hogy vallomást tegyen vagy a vallomástételt megtagadja, bizonyítékot terjesszen elő, indítványt és észrevételt tegyen, az utolsó szó jogán felszólaljon. Ezen kívül a tárgyaláson részt vehet, felszólalhat, kérdéseket tehet fel, megismerheti a keletkezett iratokat, és a neki nem tetsző döntéssel szemben jogorvoslattal élhet.

A fogva lévő terheltnek egyéb jogosultságai is vannak. Logikusan joga van arra, hogy megismerje a fogvatartásának okát és ennek változását, a fogvatartásáról egy általa választott személyt a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság tájékoztasson, továbbá védőjével, általa választott személlyel, vagy akár nemzetközi szerződésben meghatározott hatósággal kapcsolatot tartson.

A terheltnek azért kötelességei is vannak. Köteles az eljárási cselekményeken a bíróság, vagy hatóság rendelkezéseinek megfelelően az e törvényben meghatározottak szerint jelen lenni. Köteles a lakcímét, értesítési címét, tényleges tartózkodási helyét, kézbesítési címét, valamint ezek megváltozását – a változást követő három munkanapon belül – közölni.

És ha vallomást tesz, akkor hazudozhat össze-vissza?

Térjünk ki a legizgalmasabb kérdésre. Azt szinte köztudottként kezelhetjük, hogy senki nem köteles önmagát, vagy hozzátartozóját terhelő vallomás megtételére. Tehát egyértelmű, hogy a terhelt is megtagadhatja a válaszadást olyan kérdésre, amely megválaszolása esetén magát bűncselekmény elkövetésével vádolná. Nade itt álljunk meg egy szóra… Jól hangzik, de nem életszerűtlen ez? Ha terhelt úgy dönt, hogy vallomást tesz, és hirtelen arra a kérdésre megtagadja a választ, hogy hol volt az emberölés időpontjában, akkor gyakorlatilag rosszabb helyzetbe került, mintha meg sem szólalt volna. Hiszen bár nem köteles önmagát bűncselekménnyel vádolni, viszont, ha az ügy lényeges körülményére vonatkozóan valótlan állítást tesz, akkor vajon felelősségre vonhatják-e? A rövid válasz az, hogy főszabály szerint nem. Mert, ha a vallomás során egy-egy kérdésben nem hazudna, hanem pusztán csak megtagadná a választ, önmagát buktatná le, amire a törvény nem kötelezhet senkit.

Ezért – bár a törvény nem mondja ki nyíltan – a terheltnek bizony ilyen esetben joga van hazudni is. Nem vonható felelősségre az, aki terheltként hazudik az alibijéről, vagy arról, hogy ő követte-e el a bűncselekményt. Sőt az eset többi, lényeges körülménye tekintetében is hazudhat, korábbi vallomását megváltoztathatja. Az más kérdés, hogy ha ez kiderül, akkor a bíróság ezt a büntetés kiszabásakor számításba fogja venni. Tehát ez azt jelenti, hogy a hazugságával nem fog elkövetni újabb bűncselekményt (pl. hamis tanúzást), de ha a vád tárgyát képező bűncselekményt rábizonyítják, és kiderül, hogy az eljárás során hazudott, akkor annak a büntetés kiszabásakor lesz következménye. Az sem szolgálja a terhelt érdekeit, ha a vallomása ellentmondásos, követhetetlen, folyton változik. Tehát, ha a terhelt össze vissza hazudozik, variál, akkor elég nehéz helyzetbe hozhatja magát.

Hol a határa a terhelt hazugsághoz való jogának?

A terhelt hazugsága nem vonatkozhat arra, hogy a bűncselekményt egy másik konkrét személy követte el. Tehát nem vádolhat mást hamisan bűncselekmény elkövetésével. Ezesetben hamis vád bűncselekményt követ el, és ezért felelősségre vonható.

Ugyanígy van a hamis bizonyíték szolgáltatásával is. Ha olyan hamis okiratot, vagy egyéb bizonyítékot hoz a hatóság tudomására, amivel magát próbálja tisztázni, azért nem fog felelni. De ha az általa benyújtott hamis bizonyíték arra vonatkozik, hogy a bűncselekményt más követte el, akkor igenis felelni fog, mégpedig hamis vád miatt.

Mi van akkor, ha a terhelt hozzátartozója hazudik, vagy esetleg bújtatja a terheltet?

Bűnpártolást követünk el akkor, ha segítséget nyújtunk egy elkövetőnek a menekülésben, bujkálásban, elrejtjük a bizonyítékokat, egyéb módon meghiúsítani törekszünk a nyomozást, vagy a megszerzett pénzt megőrizzük (egyéb előnyt biztosítani akarunk). Csakhogy, nem büntethető bűnpártolásért, aki a hozzátartozójának segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön. (Ez alól kivétel a hivatalos személy, aki hivatalos eljárása alatt még ezt sem teheti meg hozzátartozója érdekében). Arra figyelni kell, hogy a bűnpártolás többi elkövetési magatartását a törvény nem hagyja büntetlenül akkor sem, ha hozzátartozónk érdekében cselekszünk. Tehát, ha valaki meg akarja hiúsítani a felderítést, vagy közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában (elássa a pénzt, eltünteti a bizonyítékokat) akkor bűnpártolásért felelősségre vonható, még ha az elkövető a hozzátartozója is. Csak a menekülésben való közreműködés esetén nem büntethető a hozzátartozó.

Tanúvallomást megtagadhatja az elkövető hozzátartozója, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem köteles vallomást tenni. De ha úgy dönt, hogy vallomást tesz, akkor viszont köteles igazat mondani, nem hazudhat, és persze nem vádolhat mást hamisan. Abban a konkrét kérdésben, amellyel hozzátartozóját (vagy önmagát) bűncselekmény elkövetésével vádolná, megtagadhatja a válaszadást akkor is, ha egyébként úgy döntött, hogy vallomást tesz. Megtagadhatja a választ, tehát nem állíthat valótlanságot.

Kívánom a kedves olvasónak, hogy a fenti élethelyzetekkel csak érdekes krimikben, dokumentumfilmekben, és remekebbnél remekebb jogi szakcikkekben találkozzon.