Munkavégzés nélkül is járhat a munkabér?

Két munkás férfi szünetet tart, kávéznak.
Munkaviszony alapján a főnököt többek között foglalkoztatási és bérfizetési-, míg a munkavállalót rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség terheli. Előfordulhat azonban olyan eset, amikor a munkáltató egyszerűen nem tud munkát adni, holott a felek változatlanul munkaviszonyban állnak. Hogyan alakul ekkor a bérezés?

Amennyiben a főnök nem tesz eleget foglalkoztatási kötelezettségének a munkavállaló beosztás szerinti munkaidejében, úgynevezett állásidőre járó bért köteles fizetni. Lássunk pár példát, hogyan is fordulhat ez elő.

A munkavállaló egy autógyárban dolgozik, ahol a munkáltató elfelejtette időben megrendelni a munkavégzéshez szükséges alkatrészeket, melyek nélkülözhetetlenek a következő munkafolyamatok elvégzéséhez. Vagy az adatrögzítő munkavállaló azzal szembesül, hogy az irodában áramszünet miatt nem működik a számítógépe.

A fent említett esetekben a munkáltatónak nem csak az adott időre járó alapbért kell megfizetnie, hanem azokat a bérpótlékokat is, melyek akkor járnának a munkavállalónak, ha rendesen munkát végeztek volna.

Előfordulhat továbbá olyan eset is, hogy a főnök nem tud elég munkát adni a beosztottjainak. Vagy egy munkaügyi ellenőrzés során jelentős mértékű jogszabálysértés kerül feltárásra, melynek következtében a főnököt eltiltják a foglalkoztatástól, a munkavállalókat pedig a munkavégzéstől, egyben kötelezik a munkáltatót, hogy a beosztottjai számára fizesse meg a kieső időt.

Összegezve tehát a fentieket, a foglalkoztatási kockázatokat alapvetően a munkáltató viseli. Így az említett vagy azokhoz hasonló esetekben állásidőre járó bérre jogosult a munkavállaló. Azonban, ha a felek megegyezése alapján marad el a munkavégzés, úgy megállapodás szerint jár a díjazás.