Mit tegyünk, ha tömegközlekedési balesetet szenvedünk?

A villamoson emberek ülnek és állva kapaszkodnak.

Azt biztosan sokan tudják, vagy legalábbis hallottak már róla, hogy a tömegközlekedési eszköz szabályszerű igénybevétele során csaknem minden esetben biztosítottá is válunk egyúttal. 

Az utasbiztosításnak ez a nagyon speciális válfaja fedezet nyújt a baleset következtében előálló költségeinkre, továbbá igényelhetünk bizonyos fájdalomdíjat is. De ennek feltételei vannak! Aki egy közlekedési baleset vagy váratlan közlekedési esemény során megsérül, jól teszi, ha megőrzi lélekjelenlétét és megtesz bizonyos óvintézkedéseket. A kártérítés, illetve a biztosító helytállása sajnos egyáltalán nem magától értetődő, ahogyan azt talán sokan gondolnák. A közlekedési vállalatok és biztosítóik ugyanis minden egyes bejelentést igen alaposan megvizsgálnak. Ha a kárvallott utas a bejelentését, különös tekintettel a káresemény helyére, idejére, körülményeire vonatkozóan nem tudja kellően hitelesen igazolni, akkor könnyen előfordulhat, hogy igényét elutasítják.  Miért? A hivatalos magyarázat természetesen a biztosítási csalások, visszaélések elleni fellépés. Más olvasatban azonban a kötelezettségek alóli kibúvásról van szó.

A tömegközlekedési jármű használata során szerzett sérülésünk, vagyoni kárunk esetén a kártérítési igény pozitív elbírálásának csak a minimális előfeltétele, hogy váltottunk és kezeltettük a menetjegyet, illetve volt bérletünk. Azt is megvizsgálják, hogy magunk közrehatottunk-e a kár bekövetkeztében (pl. kapaszkodtunk-e vagy akkor szálltunk fel- vagy le, amikor az megengedett stb.). Mindezen felül, bizonyítanunk kell, hogy valóban az adott járaton, valóban abban az időpontban és úgy következett be a kárunk, ahogy azt bejelentettük. Megtörtént eset sajnos, hogy az utas kezét és táskáját a csuklós busz hátsó ajtajával figyelmetlenül összezáró sofőrnek a károsult nem jelezte a balesetet, szemtanúk adatait nem írta fel, és amikor másnapra összeszedte magát és bejelentést tett, már késő volt, igényét teketória nélkül elutasították bizonyítottság hiányában.

Amennyiben lehetőségünk van rá, haladéktalanul jelezzük a káreseményt a járművezetőnek, ha kell utastársaink segítségével, és vetessük fel a helyszíni jegyzőkönyvet. Ellenőrizzük, volt-e kamera a járművön vagy az állomáson. Ezen felül rendkívül hasznos lehet későbbi jogvita esetén a szemtanú(k)vallomása, ezért cseréljünk telefonszámot azzal, aki ezt vállalja. A lélekjelenlét megőrzése rendkívül kifizetődő lehet számunkra. Végezetül, ha nem Önöket éri sérelem, azonban szemtanúi utastársuk káreseményének, ajánlják fel segítségüket, hogy senkinek ne kelljen önhibáján kívül kárvallottnak lennie!