Mi védi a kerékpárost?

Egy biciklis balesetet szenvedett, a földön fekszik, és fáj a lába. A sofőr kiszállt az autóból.
Az elmúlt hetek időjárására tekintettel kijelenthető, hogy elindult a kerékpáros szezon. Ezzel kezdetét veszi az az időszak is, amikor közutakon kiélezetté válik a helyzet az autósok és a kerékpárosok között, és sajnos ebből kifolyólag sok baleset is bekövetkezik. Bár a cím kicsit félrevezető, de a mostani cikkünkben arra keressük a választ, hogy miként biztosíthatja magát a kerékpáros, ha esetleg ő lenne a károkozó?

Hogy miért is merül fel ez a kérdés? Elsősorban azért, mert a 21. században már nem lehet és nem is szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kerékpáros – nagyon helyesen – a közlekedés része. Ugyanakkor a gond az, hogy amíg a gépjárművek a közúti forgalomban kizárólag abban az esetben vehetnek részt, ha rendelkeznek érvényes kötelező felelősségbiztosítással, addig ez a kerékpárosoknak nem követelmény. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a károsult kára – a felelősségbiztosító teljesítése miatt – megtérüljön akkor is, ha az érintett károkozó személynek nincs jelentős vagyona.

Ugyanez azonban nem mondható el a kerékpárosok esetében. Emiatt tehát, ha egy kerékpáros okoz balesetet és kárt, akkor ezért személyes vagyonával, önerőből kell helytállnia. Ez pedig lényeges különbség, különösen, ha egy igen magas összegű, netán személyi sérüléssel járó igényérvényesítésről van szó.

Ma már a biztosítási piacon számtalan olyan biztosítási termék létezik, mely ezt a piaci rést kihasználva, kifejezetten a kerékpárosokra fókuszál. Akár egyesületen keresztül, akár közvetlenül az érintett biztosítóknál köthető már kifejezetten kerékpárosoknak szóló biztosítási szerződés. Ezek tipikusan balesetbiztosítási konstrukciót is magukban foglalnak, illetve felelősségbiztosítási szerződéshez kapcsolódó szolgáltatást is nyújtanak.

A balesetbiztosítás során, a szerződésben meghatározott és balesetből eredő sérülésre nyújt a biztosító biztosítási összegkifizetést, vagy más, természetbeni szolgáltatást. Mindig a terméktől, illetve az általános szerződési feltételektől függ, hogy milyen balesetekre térít a biztosító. Ugyanakkor a felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosító szolgáltatása arra irányul, hogy a kerékpáros, tehát a biztosított által kerékpározás közben okozott károkat, a szerződésben meghatározott összeg erejéig a kerékpáros helyett megtéríti.

Ha valaki abban gondolkodik, hogy ilyen típusú szerződést köt, akkor javasolom, hogy a szerződéskötéskor pontosan járja körbe, hogy milyen biztosítási eseményekre és milyen szolgáltatást nyújt a biztosító. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy pontosan tisztában legyünk azzal, hogy mire tarthatunk igényt a biztosító társasággal szemben.