Az internetes vásárlások esetén főszabálynak tekinthetjük a 14 napos elállási időt. Azaz, ha fogyasztó és vállalkozás között jön létre a szerződés, a termék kézhezvételétől számított 14 nap áll a rendelkezésünkre, hogy kipróbáljuk, felpróbáljuk, megtapintsuk az addig csak fényképen látott árut, s ha netán nem tetszik, vagy időközben egyszerűen meggondoltuk magunkat, elállási nyilatkozatunk közlése mellett azt visszapostázhatjuk az eladónak. A postázási költség ugyan a nyakunkon marad, a vételárat azonban vissza kell kapnunk.
Kivétel erősíti a szabályt, szoktuk mondani. Ez esetben sincs másképp, hiszen egyes termékek vásárlásakor kizárt, hogy anélkül, hogy a termék vagy szolgáltatás hibás lenne, elálljunk a szerződéstől. E kategóriába sorolandó az úgynevezett szabadidős tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás nyújtása is, így a koncertjegyek adásvétele is. Ennek okán, hacsak az adott jegyértékesítő nem vállalta a jegyek visszafizetését meghatározott elállási időn belül, azt utóbb hiába követeljük. E kategóriába sorolandó egy főzőtanfolyam is.
Lássunk még pár példát, mikor nem élhetünk 14 napos, indokolás nélküli elállási jogunkkal, internetes vásárlás esetén.
Ebbe a körbe tartozik az is, ha az adott terméket kifejezetten az ízlésünknek, megrendelésünknek megfelelően, egyedileg készítették el, romlandó, minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében, vagy higiéniai áru (akár lézeres szőrtelenítő, fehérnemű) vásárlásakor.
A vállalkozás a honlapján köteles feltüntetni az elállási jogra vonatkozó tájékoztatást. Akkor is, ha az az adott áru esetén nem gyakorolható.