Készenléti jellegű munkakörről két esetben beszélhetünk, melyeket a törvény is egyértelműen elkülönít. Az egyik lehetőség, hogy a munkavállaló a munkakörbe tartozó feladatok sajátos jellege miatt a rendes munkaidő legalább harmadrészében munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére. Ezt az arányt természetesen hosszabb időszakra vetítve szükséges vizsgálni. A készenléti jelleg megállapításának másik opciója, hogy a munkavégzés a munkavállaló számára az általánoshoz képest jelentősen alacsonyabb igénybevétellel jár, melynek oka a munkavégzés feltételeiben, sajátosságaiban keresendő.
Készenléti jellegű munkakörben a teljes munkaidő az általános napi nyolc órához képest tizenkét órára (heti hatvan órára) is emelhető, illetőleg az ilyen munkakört betöltő munkavállaló számára vasárnapra is elrendelhető rendes munkavégzés.
A fentiekhez képest a készenlét a rendes munkaidőn túli rendelkezésre állást takarja. Ekkor a munkavállaló tehát a munkaidején kívül is köteles munkára képes állapotát megőrizni és munkavégzési kötelezettség felmerülése esetén munkát végezni, valamint a munkáltató utasításainak eleget tenni. Ennek helyét a munkavállaló maga választja meg. A munkavégzésnek ezt a fajtáját a munkáltató az alapérre vetített húsz százalékos készenléti pótlékkal honorálja. A felek a munkaszerződésben a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot is magában foglaló havi átalányt állapíthatnak meg.
A munka törvénykönyvének szabályai értelmében egy hónapban legfeljebb százhatvannyolc órányi készenlét rendelhető el, ettől a számtól azonban kollektív szerződés eltérhet. Szigorúan korlátozza továbbá a jogalkotó a készenlétnek a heti pihenőnapra vagy pihenőidőre történő elrendelését, leszögezve, hogy arra egy hónapban legfeljebb négy alkalommal kerülhet sor. Készenlét nem rendelhető el a munkavállaló várandósságának megállapításától gyermekének hároméves koráig, a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló esetén a gyermek hároméves koráig, továbbá külön szabályban meghatározott egészségügyi kockázat fennállásakor.