Ugyanis nemsokára már nemcsak a játszótereken, hanem az aluljárókban, valamint a busz-, és villamos megállókban sem lehet következmények nélkül dohányozni.2010. június 3. napján a Fővárosi Közgyűlés viszonylag nagy többséggel elfogadta a Főváros közterületein történő dohányzást szabályozó rendeletet. Bár a szabályozás szövegét egyelőre még nem tették közzé, annyi bizonyos, hogy a játszóterek után immáron a gyalogos aluljárók és nagy valószínűség szerint a tömegközlekedésre használt megállók területén sem lesz megengedett a dohányzás. Ez minden olyan aluljárót, megállót érint, mely a Főváros kezelésében áll. A jogszabály felsorolja az érintett gyalogos aluljárókat, így olyan aluljárók érintettek, mint a Nyugati téren, a Blaha Lujza téren, a Keleti Pályaudvaron, vagy akár a Flórián téren lévő aluljárók. Meg nem erősített információk alapján azonban az aluljárókban lévő kiszolgáló egységekben, esetleges szórakozó helyeken a dohányzás továbbra is megengedett.A jelen szabályozásról szóló döntés már régóta váratott magára, ugyanis ezt nemcsak egy Európai Uniós ajánlás előzte meg, hanem maguk a jogalkotók is hosszú ideje tervezték a rendelet bevezetését és megfogalmazását a nemdohányzók védelmében, illetve a kulturált együttélés elősegítése érdekében. Egyelőre arról bírunk információkkal, hogy a "füstmentes" szabályok 2010. július közepén fognak hatályba lépni. Hogy ez megfelelő időtartam lesz-e a széleskörű tájékoztatásra? Még nem tudjuk, viszont a bírságolás szempontjából kívánatosnak tartjuk azt, hogy egyrészről a jogalkotó a jogkövetkezmények tényleges alkalmazására a lakosság számára bizonyos türelmi időt biztosítson, másrészről pedig a védelem alatt álló területeken külön figyelemfelhívó tábla, vagy hirdetmény figyelmeztessen a dohányzásmentes területre.Az előzetes információk alapján a szabályozás betartását a Főváros területén dolgozó közterület felügyelők fogják ellenőrizni, és amennyiben valakit a rutinszerű ellenőrzés közben dohányzáson érnek a tiltott közterületek valamelyikén, azt a személyt a jövőben akár 30.000,- Ft-os bírsággal is sújthatják.
Füstmentes közterület

Budapest Fővárosa egy közgyűlési döntésnek köszönhetően a dohányzást szigorúbban büntető városok sorába lépett.