Amikor felújít a felső szomszéd

A lakásunk felett zajló felújítás sok kellemetlenséggel jár, ugyanakkor a tulajdonos elvitathatatlan joga. Egyúttal a mi érdekünk is, hogy az épület, amiben élünk, részeiben és összességében is jó állapotban legyen. Természetesen a felújítás során is be kell tartani a szomszédok szükségtelen zavarásának tilalmára vonatkozó szabályokat. Így jogos elvárás a szomszédok részéről, hogy azokban a napszakokban, amikor már zavarja a pihenést a munkálatok zaja, kerüljék azt.

A lakást felújító tulajdonosoknak azonban nem csak arra kell figyelniük, hogy a megbízott szakemberek a szomszédok idegeit kímélve járjanak el, de azzal is érdemes tisztában lenni, hogy ki felel, ha a lakás felújítása során olyan baki következik be, amivel más lakásokban is kár keletkezik. Így például, ha egy elfelejtett nejlon, vagy félrehúzott tetőcserép miatt a felújítás során beázik az alattunk lévő lakás, kit terhel a felelősség?

Könnyen legyinthetnénk, hogy hiszen a vállalkozó majd rendezi az okozott kárt. Ráadásul szóba jöhet több biztosítás is. Mégis gyakori, hogy két szék közül a pad alá esik a megkárosított tulajdonostárs, mert a társasház biztosítása nem terjed ki a felújítás esetére, a kivitelezőé pedig a beázásra.

A vonatkozó szabályokat a Polgári Törvénykönyv tartalmazza. Eszerint az épület egyes részeinek lehullásával vagy az épület hiányosságai révén másnak okozott kárért az épület tulajdonosa felelős. Kivéve, ha bizonyítja, hogy az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat nem sértették meg, és az építkezés vagy karbantartás során a károk megelőzése érdekében nem járt el felróhatóan. Ezek a szabályok nem érintik a felelős személynek azt a jogát, hogy a károkozótól a kár megtérítését követelhesse.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy a tulajdonostárs nyugodtan fordulhat kártérítési igényével a felújítást végző lakótárs felé. Ő ugyan a kifizetett kárösszeget tovább háríthatja a kivitelező irányába, de ez már az ő feladata és „gondja” lesz.

Felújítás során tehát érdemes ezen szempontot is figyelembe venni, és folyamatosan ellenőrizni a felújítást végző kivitelezőt, illetve a munkálatokat is.

Bejegyzés adatai

dr. Gombolai Éva fényképe

Szerző: dr. Gombolai Éva

jogtanácsos

Jogi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, illetve az Europa Universität Viadrinán (Frankfurt) végezte. Minisztériumi gyakorlatot követően ügyvédi irodában helyezkedett el, majd a D.A.S. Jogvédelmi Biztosítónál folytatta jogi pályafutását, ahol jelenleg is dolgozik peres- és médiaszakértőként. Munkajogi szakjogász tanulmányai mellett szenvedélye a nyelvtanulás, a cross core és a jóga.

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen
visszahívást!

A cikk utolsó frissítésének időpontja: ( 1 hónapja )

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!