A biztosító nem vitatta, hogy erre az üvegtörésre fizetnie kell, de csak akkor lett volna hajlandó kifizetést teljesíteni, ha Ügyfelünk bemutatja a számlát az új készülékről, vagy a javításról. Mivel Ügyfelünknek nem volt pénze új készüléket vásárolni, róka fogta csuka helyzetbe került, és hozzánk fordult.
A biztosítónak kifejtettük, hogy amennyiben az üvegtörés, mint biztosítási esemény bizonyíthatóan bekövetkezett, és ők ezt nem is vitatják, valamint ők maguk is kifejtették, hogy nem a készülék cseréjét fedezi a biztosító, akkor semmi szükség az új készülék számlájának bemutatására. Hiszen a kár bekövetkezése nyilvánvaló, a kár összege a biztosító által felbecsülhető. Tehát ezen logika mentén követeltük, hogy a biztosító térítse meg az Ügyfelünk vagyonában keletkezett, általa és a biztosító által is felbecsült kárt, aztán Ügyfelünk gondoskodik a cseréről.
A biztosító végül elfogadta az érvelésünket, és közel a maximális összeget kiutalta Ügyfelünknek, amit a biztosítási keret alapján kifizethetett. Ügyfelünk elégedett volt, mert a kárösszeg fedezte egy teljesen új készülék megvásárlását.