Casco

Egy fiatal nő ijedten telefonál az út szélén. Balesetet szenvedett, az autója romokban van.
Egy közlekedési balesetet követően sajnos előfordulhat, hogy a károkozó azzal a lendülettel tovább is hajt. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ugyan megtérítené a kárt, azonban honnan tudhatom meg, hogy egyáltalán melyik biztosítóhoz forduljak segítségért? Következő cikkünkben olyan hasznos tanácsokat szedtünk csokorba, melyek egy ilyen szerencsétlen helyzetben kiutat jelenthetnek a bajból.
Két autó egymásnak ütközött.
Ügyfelünk 2019.02.11. napján idegenhibás közlekedési balesetet szenvedett. A másik fél kötelező gépjármű-felelősségbiztosítója Ügyfelünk gépjárművének megszemlézése után a jogalapot rendben találta, valamint megállapította, hogy a gépjármű gazdaságosan nem javítható meg. A gépjármű káridőponti értékét rendkívül alacsonyan, míg roncsértékét rendkívül magasan állapította meg.
Egy férfi a kezében tart egy slusszkulcsot, vele szemben pedig ott egy fehér autó.
Örökössé végrendelet alapján, vagy anélkül, a törvényes öröklés rendje alapján is válhatunk. Előbbi esetben az örökhagyó a végrendeletben megnevez bennünket, utóbbi esetben pedig a törvény, egészen pontosan a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései tesznek bennünket azzá az örökhagyóval fennálló rokonságunk alapján.
Egy autó a havas úton közlekedik.
Aki gépjármű tulajdonosként, vagy üzembentartóként rendelkezik casco-biztosítással, joggal gondolhatja, hogy bármilyen, a gépjárműjére vonatkozó kárra fizet a biztosító. Ez azonban nem így van, különösen, ha kár bekövetkezte súlyosan felróható a fenti személyeknek. Vigyázat! Életszerű példa következik!
Két férfi összeütközött autóval. Autóik mellett állva telefonálnak.
„Az ördög nem alszik” - szól a mondás. Közlekedési balesetek sajnos nap mint nap bekövetkeznek a világ minden pontján, és előfordulhat, hogy mi is részeseivé válunk. A sokkos állapotban hatalmas önuralmat kíván a hidegvér megtartása, márpedig vannak olyan teendők, melyek elvégzése kiemelt fontossággal bír a történtek bizonyítása, esetleges kárunk későbbi megtérülése szempontjából. Érdemes tovább olvasni, hiszen, ha egyszer rögzülnek a legfontosabb momentumok, azokat előhívhatjuk a magunkat- vagy akár hozzátartozóinkat ért vész esetén.
Egy teherautó balesetet szenvedett és oldalra borult.
Egy idegenhibás közlekedési balesetben vétlen fuvarozónak érdemes tisztában lennie azzal, milyen jogcímeken is léphet fel kártérítési igénnyel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítóval szemben.
Egy sofőr autót vezet alkonyatkor.
A nyár leginkább a nyaralásról, utazásról és a pihenésről szól. Gyakori, hogy külföldre már autóval utazunk. Sajnos azonban ekkor is fel kell arra készülni, hogy milyen szabályokat, tippeket kell követni akkor, ha külföldön akár mi szenvedünk közlekedési balesetet, akár mi okozzuk azt.
Két autó koccant, a vezetők vitatkoznak.
Vevőként és eladóként is érdemes tisztában lennie azzal, hogy egy frissen eladott, illetve megvásárolt gépkocsival okozott balesetért kit terhel a felelősség, és hol futhat a félre az eljárás, ha nem vagyunk elég figyelmesek.
Egy autó lecsúszott az útról bele az árokba.

Az időjárás mostanában gyakran megtréfálja a közlekedésben résztvevőket. Reggel még verőfényes napsütésben indulunk el otthonról, délután már hóesésben térünk haza. A változékony időjárás a gépjárművezetőktől fokozott figyelmet, elővigyázatosságot követel, hiszen az útviszonyokhoz való alkalmazkodás elősegítheti a balesetek elkerülését.

Egy pénztárca lánccal körbevéve és a végén egy lakat.

A gépjármű jogszerű üzemben tartásának egyik fontos feltétele a díjrendezett kötelező biztosítás megléte. A jogterület a közlekedési balesetek száma és az okozott károk gazdasági kihatása miatt rendkívül fontos nemcsak az egyes államok, de az európai közösség számára is.