Az alapvető feltételeket a polgári törvénykönyv szabályozza mindössze két bekezdésben: kisajátításra csak kivételesen, közérdekű célból van lehetőség, teljes és feltétlen kártalanítás ellenében, melyet annak kell megfizetnie, aki a tulajdonjogot megszerzi.
Lényeges már maga a fogalomhasználat is: ahogyan arra már korábbi cikkünkben kitértünk, jogellenes károkozás esetén kártérítés, jogszerű károkozás esetén viszont kártalanítás illeti meg a sérelmet szenvedett felet. Kisajátítás esetén a kár jogszerű magatartásból ered, hiszen a törvény lehetővé teszi kivételes jelleggel és közérdekű célból a kisajátítást, azonban a tulajdonhoz való jog kétségtelenül sérül (még ha a mögötte meghúzódó szándék a köz javát szolgálja is).
A feltétlen kártalanítás kikötése ennek tükrében egyértelmű: a sérelemre tekintettel a kártalanítás megfizetése nem köthető egyéb megszorító feltételekhez.
Valamivel pontosabb átgondolást igényel a teljes kártalanításra vonatkozó kitétel. Sok esetben a közcél megvalósításához elég, ha egy adott ingatlannak, például teleknek csak egy részét sajátítja ki az állam vagy az önkormányzat. Ilyen esetekben természetesen nem a teljes telek értékét tartozik megfizetni a tulajdonosnak, csak a kisajátítani kívánt rész és esetleges járulékos költségek, károk ellentételezését.
Amennyiben a kisajátítás beépítésre szánt területen történik, csak akkor eszközölhető részleges kisajátítás, ha a fennmaradó terület eléri a megengedett legkisebb teleknagyságot – amennyiben ez nem valósul meg, az ingatlan egészének kisajátítására tarthat igényt a tulajdonos. A megengedhető legkisebb teleknagyságról a település helyi építési szabályzatában találunk információt.