Ügyfelünk 2 hét elteltével hálás köszönetet küldött Társaságunknak, melyben kifejtette, hogy közbenjárásunknak köszönhetően a jogvitás helyzet gyorsan megoldódott, és az összeg végre átutalásra került.
Visszaküldtem a terméket. Nem utalják vissza az árát.

Ügyfelünk rendelt egy hallókészüléket internetes áruházból. Amint kiszállították a terméket, rögtön észlelte, hogy annak méreteiből adódóan számára alkalmatlan a használatra. A csomagot vissza is küldte bontatlan fóliával, a készülék kézhezvételétől számított 14 napon belül, elállási szándékának jelzése mellett, hiszen erre jogszabály alapján lehetősége volt. Majd hiába várta a vételár visszautalását, az többszöri kérésre sem történt meg. Ezt követően fordult Társaságunkhoz. Peren kívüli felszólító levélben köteleztük teljesítésre az eladót.