Változások a köztisztviselői törvényben

A médiában sokszor szerepel az úgynevezett kormánytisztviselői jogviszony létrehozása, különösen a felmondás szabályainak változása áll a figyelem középpontjában. Nem árt tudni, hogy a köztisztviselői réteg egyébként ugyanúgy megmaradt, és a kormánytisztviselők jogállásról szóló 2010. évi LVII. törvény számos változást hozott a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény (Ktv.) szabályaiban is.

Nem minden köztisztviselő vált tehát automatikusan kormánytisztviselővé, csak egyes meghatározott ágazatokra vonatkozik az új jogszabály. A kormánytisztviselők jogállásról szóló törvény is a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényre épülve, mintegy ahhoz képest speciális szabályokat vezetett be, így elmondható, hogy a kormánytisztviselő olyan köztisztviselő, akinek szigorúbb feltételek alapján kell a tevékenységét végeznie. A kormánytisztviselők alanyi körét és a rájuk vonatkozó szabályokat júliusi hírlevelünkben tanulmányozhatják.

A köztisztviselők jogállásában bekövetkezett fontosabb változások:
A köztisztviselői jogviszony automatikus megszűnésének esetei kiegészültek a közigazgatási szerv jogutód nélküli megszűnésével és azzal, ha a köztisztviselőt politikai vezetővé nevezik ki. Amennyiben a közigazgatási szerv szűnik meg jogutód nélkül, először "meg kell kísérelni felajánlani" egy új álláshelyet más közigazgatási szervnél. Ennek eredménytelensége esetén köztisztviselő részére a felmentés esetén meghatározott munkavégzés alóli mentesítési idejére járó átlagkeresetnek megfelelő összeget ki kell fizetni, kivéve, ha felmentés esetén a munkavégzés alóli mentesítés időtartamára a köztisztviselő illetményre nem lenne jogosult.

Korábban vezető megbízású köztisztviselő a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység végzésére irányuló jogviszony létesítését megelőzően köteles volt bejelenti a munkáltatói jogkör gyakorlójának, és más tevékenységet nem vállalhatott. Az új szabályok szerint csak akkor áll fenn bejelentési kötelezettsége, ha ezen tevékenységek a köztisztviselői munkaköri feladataival közvetlenül összefügg. A törvény szerint vezetői megbízású köztisztviselő gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, illetve felügyelő bizottsági tag lehet, tehát az előző tilalom alól mentességet élvez. Feltéve, ha a gazdasági társaság önkormányzati, köztestületi többségi tulajdonban, vagy tartósan állami tulajdonban van, vagy az állami tulajdonos különleges jogokat biztosító részvény alapján delegálja, továbbá az állami befolyás a társaságban egyébként az 50%-ot meghaladja.

A nem vezető megbízású köztisztviselő a nem tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységeket továbbra is csak előzetes bejelentés után végezhet. Abban az esetben, ha a két munkavégzés ideje egybeesik, az eddigiek szerint továbbra is munkáltatói engedélyére van szükség. Érdekes változás, hogy korábban csak abban az esetben adhattak erre vezetői engedélyt, amennyiben a két tevékenység ellátása lényegesen nagyobb munkaszervezést nem jelent, és a kieső időt a köztisztviselő ledolgozza, míg a jelenlegi szabályokból ezen két feltétel kimaradt.

A fegyelmi eljárások és intézkedések rendszeréhez a törvény nem nyúlt, ezért az eljárást hasonlóképpen le kell folytatni és az intézkedéseket alkalmazni kell. A hivatalvesztésnél viszont vannak változások, mivel ez az intézkedés a fegyelemi eljárás során alkalmazandó olyan intézkedés, amellyel súlyos fegyelmi vétség elkövetése esetén meg lehet szüntetni a munkaviszonyt. Érdekesség hogy az a hivatalvesztés fegyelmi büntetés esetében hiába támadja meg az elbocsátást tartalmazó határozatot a dolgozó, az intézkedést előzetesen végre kell hajtani, azt a bírósági eljárás nem függeszti fel

A törvény egyébként mind a köztisztviselőknél, mind a kormánytisztviselőknél módosította a bírósági igényérvényesítés részletszabályait. A korábbiakhoz hasonlóan, ha megállapításra kerül, hogy a felmentés jogellenes, akkor – ha munkahelyre történő visszahelyezést nem kért a felperes- a bírói ítélet napjáig járó elmaradt munkabére mellett akár 12 havi átlagkeresetével megegyező kártérítést is kérhet. 

Az egész munkajogunkat átszövő szabály egyfajta átalánykártérítési vonzattal bír, az eset körülményeit mérlegelve igyekszik kompenzálni a jogellenesen elbocsátott dolgozó kárait. Az új szabályok alapján viszont a kellő gondosság elmulasztásával kiesett munkabért és kárösszeget nem kell megtéríteni. A törvény példálózó meghatározása szerint a kellő gondosság elmulasztása különösen, ha a munkavállaló a munkaügyi központtal nem működik együtt a munkavégzésre irányuló jogviszony létesítése érdekében, nem köt álláskeresési megállapodást, illetve az e szerv által felajánlott megfelelő munkahelyet elutasítja, továbbá maga nem keres aktívan munkahelyet. A bíróság köteles a kellő gondosság elmulasztását az elmaradt munkabér, egyéb járandóságok illetve a munkavállalói kár megtérítésével kapcsolatosan vizsgálni, és így a ténylegesen kifizetést megállapítani. Álláspontunk szerint némileg támadható a konstrukció azon eleme, hogy a munkabér és egyéb járandóságok esetében is a kellő gondosságot kell vizsgálni, mivel munkaügyi perben a bírói ítélettel szűnik meg a jogviszony, az eddig járó munkabér és egyéb járandóság kifizetése tehát mintegy szerződéses kötelezettsége a munkáltatónak, így az nem függhet az előbbiek szerinti kellő gondosság követelményétől.