A módosítások szerint az eddigi 6 helyett 9 büntetőpont jár közúti baleset okozása miatt, míg a segítségnyújtás elmulasztása, a közúti veszélyeztetés, a járművezetés ittas, vagy bódult állapotban, valamint a járművezetés tiltott átengedése, továbbá a cserbenhagyás 11 büntetőpontot válthat ki 9 helyett. Ezen új szabályok 2011. július 1-jétől lépnek hatályba.A törvénymódosítás indoklásában kitérnek arra is, hogy az ittas vezetés július 1-jétől közigazgatási bírsággal sújtandó szabálysértéssé alakul, ezért a törvényváltoztatás előállítási okként határozza meg a közigazgatási eljárásban történő mintavételt. Az törvénymódosítás kimondja azt is, hogy a hatóság együttműködés hiányában is a mintavétel tűrésére kötelezheti az ellenőrzött sofőröket.Az új szabályozás szerint sem ittas vezetés, sem gyorshajtás esetén nem lesz lehetőség a járművezetéstől történő eltiltásra, így a bírságok mellett a pontrendszer szigorítása lehet az, ami a megelőzéshez, illetve a járművezetési jogosultság szüneteltetéséhez vezethet.
Szigorúbb lesz a közlekedési pontrendszer

A Parlament elfogadta a közúti pontrendszerről, rendőrségről, szabálysértésekről szóló törvények kormány által kezdeményezett módosítását.