Speciális rendelkezések a próbaidő kapcsán

Egy fiatal férfi mosolyog a kollégáira egy irodai megbeszélésen.
Munkaviszonyban a próbaidő kikötése alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a felek eldöntsék, hogy az érintett jogviszonyt hosszútávon fenn kívánják-e egymással tartani vagy sem? Ebben a cikkben a próbaidő szabályait ismertetjük.

A Munka Törvénykönyvének 45.§-a alapján a felek a munkaszerződésben megállapodhatnak abban, hogy próbaidőt kötnek ki. Ennek időtartama legfeljebb 3 hónap lehet. Abban az esetben, ha a felek 3 hónapnál rövidebb időtartamban egyeztek meg, lehetőségük van arra, hogy egyszeri alkalommal meghosszabbítsák a próbaidőt, azonban ekkor is összességében, maximum 3 hónap a próbaidő tartama.

Speciális rendelkezés, hogy azokon a munkahelyeken, ahol kollektív szerződés van hatályban, a kollektív szerződés előírhatja, hogy a próbaidő időtartama akár 6 hónap is lehet. Ettől azonban hosszabb időt kikötni már nem lehetséges.

Ezeknek a rendelkezéseknek a lényege tehát abban áll, hogy a felek szabadon eldönthetik, hogy kikötnek-e próbaidőt és – a törvényi korláton belül – ezt mekkora időtartamban határozzák meg. Tehát, abban az esetben, ha ezt nem foglalják bele a munkaszerződésbe, akkor főszabály szerint próbaidő alkalmazására sem kerül, kerülhet sor.

Ennek különösen akkor van jelentősége, amikor a felek, nem foglalják írásba a munkaviszonyukat, de valamelyik fél mégis erre hivatkozva azonnali hatállyal megszünteti a munkaviszonyát. Ekkor az eset összes körülményeinek megvizsgálása, az ügyben keletkezett bizonyítékok alapján tudja a bíróság is azt meghatározni, hogy a felek közötti szerződés milyen tartalommal jött létre és a jogviszony fenti módon történő megszüntetése jogellenes-e?

A másik jelentős szabály, melyre már a fentiekben utaltam, hogy a próbaidő alatt bármelyik fél, akár a munkáltató, akár a munkavállaló indokolás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti a munkaviszonyt.

Ezt a megszüntetési egyoldalú nyilatkozatot azonban kizárólag a próbaidő időtartama alatt köteles a másik féllel közölni a megszüntetést kezdeményező fél. Ha a közlésre az időtartam elteltét követően kerül sor, az azonnali hatályú megszüntetéssel nem lehet jogszerűen élni, a felmondás jogellenes lesz.

Ugyanakkor, ha a munkáltató a próbaidő alatti azonnali hatályú megszüntető nyilatkozatát megindokolja, akkor ennek az indoklásnak valósnak, okszerűnek kell lennie és a felmondás indoka csak a munkavállaló képességével, munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet. Tehát, ha a munkáltató indokolást ad elő, és az nem tényszerű, vagy az egyébként tényszerűen fennálló indok nem áll okszerűségben a munkavállaló képességével, magatartásával, a munkáltató működésével, akkor a felmondás jogellenes lehet.

Ilyenkor a munkavállalónak a felmondás kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül van arra lehetősége, hogy a munkáltatói felmondást végső soron munkaügyi bíróság előtt támadja meg. Ha ezt a határidőt a munkavállaló elmulasztja, akkor a továbbiakban, az esetleges jogellenesség nem vizsgálható. Ha azonban perre kerül sor, akkor – főszabály szerint – a munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a felmondása megalapozott volt.