A fenti elvárásokra a magyar jogrendszerben az új Polgári Törvénykönyv előírásai hozták el a modern szükségletekhez alkalmazkodó válaszokat.  

Bár a módosítások számos eltérő rendelkezést tartalmaznak, azonban azon általános jellegű előírás, amely szerint elsődlegesen az örökhagyó leszármazói örökölnek, nem változott. Így amennyiben az örökhagyónak gyermeke van, abban az esetben a házastárs jogutódlásáról csak a leszármazó mellett beszélhetünk.

A régi szabályozás nem tette ugyan a leszármazók mellett állagörökössé a házastársat, azonban kimondta, hogy a házastársat – özvegyi jog jogcímén – haszonélvezeti jog illeti meg mindazon vagyon felett, amelyet nem ő, hanem az örökhagyó leszármazója örököl. Bár a fenti szabályozás már hosszú ideje rendezte a hasonló típusú öröklési viszonyokat, azonban számos hátrányos eredményt is hozott magával. A haszonélvezettel ilyen módon megterhelt vagyonelemek ugyanis kikerültek a gazdasági életből, amely körülmény sok esetben a vagyontárgy hosszú távú értékcsökkenéshez vezetett, nem is beszélve arról, hogy egy – napjainkban gyakori jelenségnek mondható – generációkon átívelő házasság esetén előfordult, hogy a fenti szabályozás következtében a leszármazó tulajdonába kerülő vagyontárgyak a leszármazó életében egyáltalán nem szabadultak a haszonélvezet alól.

A fenti problémák orvoslása céljából – a házastárs érdekeit is szem előtt tartva – az új Ptk. hatálybalépésével módosította a fenti előírásokat, és kimondta, hogy a házastársat kizárólag az örökhagyóval közösen lakott lakáson, illetve az ahhoz tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon illeti meg haszonélvezeti jog, azonban állagörökösként az örökhagyó leszármazói mellett egy gyerekrészt is örököl (azaz a vagyon egyenlő részekre történő felosztása során a házastársat „plusz egy gyermekként” kell figyelembe venni).

Az új Ptk. gyermektelen örökhagyók utáni házastársi öröklés szabályaiban is változást hozott. Míg a régi előírások értelmében leszármazók hiányában az örökhagyó után a házastárs örökölt, addig az új Ptk. szerint ilyen esetben a hagyaték fele a házastársat, míg a másik fele egyenlő arányban az örökhagyó szüleit illeti, illetve valamely szülő kiesése esetén az adott negyeden a másik szülő és a házastárs egyenlő arányban osztozik. A bevezetett rendelkezések elsődleges célja, hogy az örökhagyó által házasságba bevitt vagyon ne kerüljön ki teljes egészében az örökhagyó családjából, illetve hogy az örökhagyó szülei számára idős korban biztosítsa azt az anyagi támogatást, amelyből az örökhagyó részesítette volna őket.

Ha az örökhagyó után sem leszármazó, sem szülő nem örökölhet, abban az esetben a törvényes öröklés rendje szerint jelenleg is a házastárs minősül jogutódnak. Természetesen a fenti előírások csak a törvényes öröklés rendjét szabályozzák, így az örökhagyó után maradó, elsődlegesen figyelembe veendő, esetleges végintézkedés – jogszabályi keretek között – jelentős mértékben eltérő rendelkezéseket is tartalmazhat.