A polgári jog szabálya szerint a kiskorú gyermek tartásra való rászorultságát vélelmezni kell. Ez a vélelem a gyermek nagykorúságának betöltése után is – legfeljebb azonban a huszadik életévének betöltéséig – érvényesül, ha a gyermek középfokú iskolai tanulmányokat folytat.

A törvény rendelkezése alapján a kiskorú gyermek tartására a szülő a saját szükséges tartásának korlátozásával is köteles, kivéve abban az esetben, ha a gyermek indokolt szükségleteit munkával szerzett keresménye vagy vagyonának jövedelme fedezi, vagy a gyermeknek tartásra kötelezhető más egyenesági rokona is van.

A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben köteles teljesíteni. A bevezetésben azt írtuk, hogy a gyermektől különélő szülő köteles tartásdíjat fizetni. Emellett azonban a gyermekkel együtt élő szülő is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére, ha az annak tartásáról nem gondoskodik.

A gyermektartásdíj mértéke és megfizetésének módja tekintetében elsősorban a szülők megállapodása irányadó, akik megállapodhatnak abban is, hogy a gyermekétől különélő szülő a tartási kötelezettségének megfelelő vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával tesz eleget. Ez a megállapodás akkor érvényes, ha abban meghatározzák azt az időszakot, amelynek tartamára a juttatás a tartást fedezi, és azt a gyámhatóság vagy perbeli egyezség esetén a bíróság jóváhagyja.

A gyermektartásdíjról a szülők megegyezésének hiányában a bíróság dönt, melynek során az alábbi körülményeket veszi figyelembe:

– a gyermek indokolt szükségleteit,

– a szülők jövedelmi viszonyait és vagyoni helyzetét;

– a szülők háztartásában eltartott más – saját, mostoha vagy nevelt – gyermeket és azokat a gyermekeket, akikkel szemben a szülőket tartási kötelezettség terheli;

– a gyermek saját jövedelmét; és

– a gyermeknek és rá tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátásokat.

A gyermek indokolt szükségletei körébe tartozónak tekinti a jogszabály a gyermek megélhetéséhez, egészségügyi ellátásához, neveléséhez és taníttatásához szükséges rendszeres kiadásokat. A bíróság a tartásdíj összegét gyermekenként általában a fizetésre kötelezett átlagos jövedelmének tizenöt-huszonöt százalékában határozza meg. Az átlagos jövedelem megállapításánál a kötelezettnek a tartásdíj kötelezésre irányuló per megindítását megelőző egy évi összes jövedelmére figyelemmel kell lenni.