Ennek eldöntéséhez első körben azt szükséges tisztázni, hogy a karantént a hatóságok rendelték-e el, vagy a munkáltató utasítja a munkavállalóját arra, hogy ne menjen be dolgozni a koronavírus miatt.
Hatósági karantén elrendelésére jelenleg leggyakrabban akkor kerülhet sor, ha a Kormány által rendeletben meghatározott, legveszélyeztetettebb országból tér haza a munkavállaló. Ilyen esetben a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény rendelkezései lépnek életbe, miszerint keresőképtelen az a személy, akit közegészségügyi okból foglalkozásától eltiltanak és más beosztást nem kap, vagy akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, továbbá aki járványügyi, illetőleg állategészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható. A törvény rendkívüli helyzetben nem csupán 5 napra, hanem hosszabb időtartamra visszamenőleg is lehetővé teszi a keresőképtelenség igazolását.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem mentesíti a munkavállalót az együttműködési kötelezettség alól, ami alapján egyfelől lehetőségei szerint értesítenie kell a munkáltatóját a kialakult helyzetről, annak lehetséges időtartamáról is.
Másfelől a törvény csak abban az esetben nyilvánítja az elkülönített személyt keresőképtelennek, amennyiben más munkakörben erre az időtartamra nem valósítható meg a foglalkoztatás. A Munka Törvénykönyve szerint a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni. Ennek időtartama naptári évenként összesen a negyvennégy beosztás szerinti munkanapot vagy háromszázötvenkét órát nem haladhatja meg. A munkáltató tehát dönthet úgy, hogy maga rendeli el az otthoni „karantént”, de az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy a hatósági karantén idején munkát végezzen a munkavállaló, ráadásul akár az eredeti munkakörétől eltérőt. Ennek korlátját a törvény azon rendelkezése jelenti, miszerint a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, amennyiben ilyen egyoldalú utasítást közöl, úgy annak teljesítése a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat.
A munkavállaló keresőképtelenség esetén a hagyományos szabályok szerint jogosult ellátásra, azaz táppénzre. Munkavégzés esetén az ellátott munkakörre előírt, de legalább a munkaszerződése szerinti alapbérre lesz jogosult.
Külön kérdésként merül fel, hogy amennyiben a munkáltató úgy kötelezi a munkavállalóját távolmaradásra akár a koronavírus miatt, hogy otthonról a munkavégzés nem oldható meg, milyen díjazás illeti meg a munkavállalót. Ez egyfelől alapulhat a felek megállapodásán, másfelől azonban abból kell kiindulni, hogy a munkáltatónak foglalkoztatási kötelezettsége van, amennyiben pedig ennek nem tesz eleget, a munkavállalót alapbére, illetve amennyiben munkaidő-beosztása szerint bérpótlékra lett volna jogosult, úgy bérpótlék is megilleti.
Fentiek alapján fokozott együttműködési kötelezettség javasolható mindkét fél számára, hogy a lehető legkevesebb kockázattal és egyben gazdasági kárral rendeződjön a helyzet.