Vizsgálta a bíróság azt is,

hogy a munkavállalók külföldi kiküldetésének idejére, az annak során felmerülő költségek fedezetére szolgáló napidíj a munkabér részének tekinthető-e?

Nagyon fontos kérdés az is, mely az eljárás tárgya volt, hogy nem ütközik-e a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK rendeletbe az a gyakorlat, hogy a munkáltató a gépkocsivezetők részére a megtett út és az üzemanyag fogyasztás arányához viszonyított megtakarítás esetén, egy képlet alapján juttatást ad (magyar fuvarozási gyakorlat ezt üzemanyagmegtakarításnak nevezi), amely juttatás nem része a munkaszerződésük szerinti munkabérnek, és utána sem adót, sem járulékot nem fizetnek, különös tekintettel arra is, hogy az üzemanyag megtakarítás elérése a gépkocsivezetőket olyan vezetésre ösztönzi (pl. lejtőkön minél hosszabb tartamú szabadonfutás), amely felveti a közlekedés biztonságának veszélyeztetését.

A bíróság ítéletében rámutatott, hogy a magyar munkavállalók a magyarországi székhelyű munkaadójukkal szemben hivatkozhatnak a magyar bíróságok előtt az azon tagállamban alkalmazandó minimálbérre vonatkozó előírások megsértésére, amelyben kiküldetésben dolgoznak.

A napidíj vonatkozásában a bíróság emlékeztetett arra,

hogy az irányelv szerint valamely díjat abban az esetben kell a minimálbér részét képező, „kiküldetéshez tartozó juttatásnak” tekinteni, ha azt a munkavállalónak nem a kiküldetés kapcsán ténylegesen felmerült költségek megtérítésére fizetik ki. Ennek megfelelően a bíróság ítélete szerint a kérdéses napidíj a minimálbér részét képező, kiküldetéshez tartozó juttatásnak minősül, kivéve, ha azt a kiküldetés kapcsán ténylegesen felmerült költségek (pl. utazás, lakás és ellátás) fizetik ki, vagy ha az olyan pótléknak felel meg, amely módosítja a munkavállaló által végzett munka és az általa kapott ellenszolgáltatás viszonyát.

Fontos megállapítása a bíróságnak, hogy önmagában az, hogy üzemanyagmegtakarítás címén juttatást kapnak a járművezetők, nem ütközik uniós szabályozásba. Ennek hátterében az áll, hogy az uniós jog szerint a járművek vezetőinek képesnek kell lennie az észszerű és gazdaságos vezetésre. Nem minden esetben megengedett azonban az ilyen juttatás sem. Így pl. ha ahelyett, hogy kizárólag az üzemanyag-megtakarításhoz kapcsolódna, a szóban forgó megtakarítást a megtett úthossz és/vagy a szállított áru mennyisége alapján oly módon jutalmazza, amely a gépjárművezetőt a közlekedés biztonságát veszélyeztető magatartásokra ösztönözné.