Nem Spanyolország az első, aki egyébként ilyen intézkedéseket vezetne be. Jelenleg négy olyan ország van,- Zambia, Japán, Dél-Korea és Indonézia – ahol a menstruációs szabadságot törvény szabályozza. Érdekesség, hogy elsőként Japánban került bevezetésre a menstruációs szabadság intézménye, még 1947-ben, mely fontos állomása volt a női egyenjogúság iránti küzdelemben.
Az egyes országok eltérő módon szabályozzák a menstruációs szabadságot. Van, ahol indoklás nélkül lehet igénybe venni évente pár napot, míg vannak olyan országok, ahol ezek a napok a normál mértékű betegszabadságon túl kivehető napok, melyre táppénz jár (vagy a táppénz egy része).
Menstruációs szabadság – jogosultság
Sokan felháborodásukat fejezték ki azzal összefüggésben, hogy a nőknek alanyi jogon több szabadnap járna, mint a férfiaknak. A spanyol szabályozás azonban nem alanyi jogon adná a nőknek a plusz napokat.
Tehát pusztán azért nem vehetne ki senki szabadnapokat, mert menstruál. A könnyítést akkor lehet igénybe venni, ha az orvos igazolja, hogy a menstruáció időszaka alatt a normál, enyhe lefolyású fájdalomnál nagyobb mértékű, erősebb fájdalmakat kell átélnie a nőnek. Ennek a hátterében több probléma is húzódhat, például endometriózis, mióma vagy hormonális okok.
Ez a spanyol szabályozás lenne, de a jogosultság alapja eltérő az egyes országokban. Van, ahol szintén orvosi igazolást kell beszerezni arra az esetre, ha menstruáció időszaka megterhelőbb az adott személy számára, míg vannak olyan országok, ahol a munka jellege adja meg az alapját a menstruációs szabadság igénybevételének.
Így például Indonéziában azok a nők élhetnek ezzel a jogukkal, akik kemény fizikai munkát kényszerülnek végezni.
Tévhit tehát, hogy a nőknek csak bemondás alapján járna havi három szabadnap, melyet ha az egész évre vetítenénk le, bőven meghaladná az egy évben kivehető teljes alapszabadság mértékét.
Hátrány a munkaerőpiacon
Sokan fejezték ki abbéli aggályaikat, hogy a nők, amúgy sem fényes pozíciója a munkaerőpiacon, a szabályozás következtében még rosszabb lesz. Hiszen a munkáltató egy női munkavállaló felvételekor mérlegeli, hogy van-e gyereke, akire majd vigyáznia kell ha beteg lesz, ha nincs gyereke, akkor vajon akar-e? El fog-e menni több évre babázni és utána hogyan fog visszatérni dolgozni? Ezek mellett most még pluszban jelentkezik az a kérdés, hogy vajon mennyivel lesz többet szabadságon a menstruációja miatt, mint a férfi kollégái?
Áltathatjuk magunkat, de a nőkkel kapcsolatban sok helyen felmerülnek ezek a kérdések az állásinterjúk során, még ha külön nincs is kimondva. Persze durvább esetben a jövendőbeli munkáltató minden kényelmetlenség nélkül mászik bele a jövendőbeli női munkavállaló méhébe egy rövid körutazásra, de vannak, akik csak burkoltan annyit kérdeznek: „jár esetleg valamilyen családi adókedvezmény, hogy ha esetleg felvesszük, jelezni tudjuk a bérszámfejtésnek?” Ártatlannak, sőt praktikusnak tűnő kérdés, csak előbb vegyenek fel, aztán beszéljünk ilyenekről.
Az a munkáltató aki eddig ilyen alapon válogatott, annak tökmindegy hogy van-e menstruációs szabadnap vagy sem, így se, úgy se választja szívesen a női munkavállalót. Akinek van esze, az pedig pontosan jól tudja, hogy azok a nők, akiket ez érint, azok egyrészről nincsenek olyan sokan, másrészről, akiknek olyan erősségű fájdalmaik vannak, hogy az orvos igazolja a kvázi keresőképtelenségüket az időszakra, azok akkor sem tudnak azokon a napokon dolgozni, ha egyébként nem lenne menstruációs szabadság.
Ezt elsősorban a férfi olvasóknak írom, bár egyes nők is nyugodtan átgondolhatják: ha valaki csak magzatpózban tud sírni egy sötét szobában a fájdalomtól, az a legritkább esetben tud lehúzni egy nyolc órás műszakot, mondjuk egy pékség pultjában állva.
Nyilván.
Magyar szabályozás
Hazánkban soha, fel sem merült ilyen jellegű szabályozás elrendelése.
De ha már a magyar szabályozásról beszélünk, érdemes megnézni a munkaközi szünet Munka Törvénykönyve szerinti szabályait:
A munkavállaló részére, ha a munkaideje a hat órát meghaladja húsz perc, ha a kilenc órát meghaladja, további 25 perc szünetet kell biztosítani. A munkaközi szünetet legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni.
Ez azt jelenti, hogy a munkáltató elrendelheti, hogy a munkavégzés kezdetétől számítottan, legkorábban hat óra múlva jogosult a munkavállaló szünetre. Ekkor ehet, ihat és használhatja a mosdót. Elvileg.
A mosdóhasználat egyébként az emberi méltósághoz fűződő jogból vezethető le, mely tovább gondolva a munkavállaló személyiségi joga gyakorlásának egy szerves része, ugyanis a mosdóhasználat korlátozása egyáltalán nem egészséges, ha menni kell, hát menni kell, függetlenül attól, hogy épp szünet van-e vagy sem.
Erre alapítva Uniós döntés született arról, hogy az illemhely használatot a munkáltató nem korlátozhatja kizárólag a munkaközi szünetre, valamint, hogy az illemhelyen eltöltött idő munkaidőnek számít, melyre munkabér jár. Természetesen ezt a munkavállaló nem használhatja visszaélésszerűen. Tehát munkaidőben nem ülhetünk egy órát a wc-n trónolva, Instagramot nézegetve.
Sajnos hiába az Uniós döntés az ügyben, számtalan – nem csak magyar – munkahely nem teszi lehetővé, hogy a szüneteken túlmenően a munkavállalók akkor használják az illemhelyet, amikor az szükséges. Erre tekintettel a hazai szabályozásban első lépésként inkább arra kellene helyezni a fókuszt, hogy az igény szerinti illemhely használatot biztosítsuk a munkavállalók részére és amikor már ezeket a minimumkövetelményeket megvalósítottuk, akkor kezdhetünk el gondolkozni olyan intézményekben, mint a menstruációs szabadság.