Kijárási korlátozások a koronavírus járvány miatt

2020. március 28. napjától április 11. napjáig kijárási korlátozások bevezetésére került sor. Lakóhelyünket, tartózkodási helyünket, lakásunkat csak alapos indokkal hagyhatjuk el. Nézzük meg, ez pontosan milyen részletszabályokat takar!

  • A nem közeli családtagokkal való érintkezés során egymástól 1,5 méteres távolságot kell tartani, erre a tömegközlekedés során is ügyeljünk.
  • Vendéglátó üzletben csak az ott foglalkoztatottak tartózkodhatnak, tehát nincs lehetőség helyben fogyasztásra (eddig délután 3 óráig mód volt rá). Vendégek csak addig maradhatnak, amíg az elvitelre elkészített ételt átadják számukra, tehát az elviteles megoldás az alkalmazottaktól és a többi vendégtől való 1,5 méteres távolság betartásával továbbra is működik.
  • Sportolás, séta és túrázás továbbra is lehetséges akár belterületen (itt lehetőleg zöldterületen), illetve külterületen is, de csak egyedül vagy szűk családi körben, vagyis az egy háztartásban élőkkel együtt. Másoktól a 1,5 méteres távolságot ilyenkor is tartani kell.
  • A kijárási korlátozások mellett továbbra is lehetőség van a segítségre szorulók részére történő segítségnyújtásra.

Fontos változás, hogy élelmiszerüzletbe, drogériába, piacra és gyógyszertárba a 65. évet betöltöttek csak 9.00 és 12.00 óra között mehetnek, és ebben az időpontban mások nem! Ennek betartatása az üzemeltető feladata!

A rendelet pontosan meghatározza, hogy annak értelmezése során, hogy lakóhelyünket, tartózkodási helyünket, lakásunkat csak alapos indokkal hagyhatjuk el, mi tekinthető alapos indoknak:

  1. a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,
  2. napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése,
  3. az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna),
  4. az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés
  5. a házasságkötés és a temetés szűk családi körben,
  6. a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben (a továbbiakban: élelmiszerüzlet) történő vásárlás,
  7. a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletben (a továbbiakban együtt: drogéria) történő vásárlás,
  8. az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás,
  9. a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,
  10. a piacon, a helyi termelői piacon (a továbbiakban együtt: piac) történő vásárlás,
  11. a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) történő vásárlás,
  12. az üzemanyag-töltőállomás felkeresése,
  13. a dohányboltban történő vásárlás,
  14. a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,
  15. a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele,
  16. a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele,
  17. a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele,
  18. a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele,
  19. az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,
  20. a szülői jogok és kötelezettségek,
  21. a hitéleti tevékenység.

A fenti szabályok megszegése szabálysértésnek minősül, betartásukat a rendőrség ellenőrizheti. Az ellenőrzések a lakosság érdekében történnek, de 5.000,- Ft-tól 500.000,- Ft-ig terjedő pénzbírság kiszabására is mód van.

A vendéglátóhelyek, élelmiszerüzletek, piacok és gyógyszertárak üzemeltetőire telepített kötelezettségek során, illetve magánemberként is legyünk erre figyelemmel!

Bejegyzés adatai

dr. Gombolai Éva fényképe

Szerző: dr. Gombolai Éva

jogtanácsos

Jogi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, illetve az Europa Universität Viadrinán (Frankfurt) végezte. Minisztériumi gyakorlatot követően ügyvédi irodában helyezkedett el, majd a D.A.S. Jogvédelmi Biztosítónál folytatta jogi pályafutását, ahol jelenleg is dolgozik peres- és médiaszakértőként. Munkajogi szakjogász tanulmányai mellett szenvedélye a nyelvtanulás, a cross core és a jóga.

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen
visszahívást!

A cikk utolsó frissítésének időpontja: ( 2 hónapja )

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!