Itt a nyár, támad az üdülési jog

Egy jól sikerül nyaraláskor sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy akaratukon kívül üdülési jogot vásárolnak.

A legtöbben csak később döbbennek rá, hogy évtizedekre elkötelezték magukat. A mesterségesen keltett hangulat miatt nem vehető könnyen észre, hogy szóban más hangzott el, mint amit írásban a szerződések tartalmaznak.

A fogyasztó, amikor üdülési jogot vásárol egy fix összegért, azt a jogot veszi meg, hogy minden évben az éves fenntartási díj fejében egy meghatározott időszakban használhatja a szállodát. A fix összeg általában hat számjegyű és azonnal kell fizetni, vagy hitellel fedezni. A fenntartási díj évente jár és sajnos emelhető is. Hazai szokássá vált, hogy az üdülési jog milliós vételára miatt még hitelt is tukmálnak a vevőkre.

Kicsit elfeledett szabály, hogy már a bemutató megkezdése előtt írásbeli tájékoztatást kell adni a leendő vevőknek. A tájékoztatónak többek között a használati feltételeket, az ingatlan felszereltségét és a vételi jog árát, valamint az éves fenntartási díjat is tartalmaznia kell. Ha ennek ellenére a szerződést mégis megkötik, utólag is el lehet állni, azaz helyreállítani az eredeti állapotot. Ilyen nyilatkozatot a szerződés átadásától számított 15 napon belül lehet tenni. Abban az esetben, ha a szerződés nem pontosan tartalmazza a használati jog és a vételár meghatározását, vagy kimaradt belőle az elállás jogáról való tájékoztatás, akkor ez a 15 napos határidő addig toldóik, amíg az eladó nem pótolja a hiányosságokat. Azaz, akár évekig is. Az elállást írásban kell megtenni a szerződésben megjelölt címre továbbítva.

További probléma lehet az, ha el akarják cserélni vagy adni az üdülési jogot: találkoztunk már olyan esettel, hogy a "közvetítők" először megvásároltatták a klienssel az új üdülési jogot és megbízási szerződésben vállalták a réginek az értékesítését. Az eredeti koncepció szerint az új jog vételárába fogják majd a régi értékesítéséből befolyt összeget beszámítani. A csavar az, hogy nem vállaltak garanciát a sikeres eladásra, valamint a szerződésben kikötötték, hogy ha bizonyos ideig nem tudják eladni a régi üdülési jogot, a vételárat mégis a vevőnek kell fizetnie. Mivel az eladási kísérlet sikertelen volt, pár hónap múlva az ügyfélnek már két üdülési joga volt egy helyett, és semmit nem tehetett ellene.

Ha van egy általunk aláírt szerződés, akkor már nagyon nehéz bizonyítani, hogy szóban más hangzott el. Évtizedes elkötelezettséget csak komoly megfontolások után szabad vállalni, ezért aláírás előtt alaposan érdemes végigolvasni a szerződést és akár ügyvéddel is megnézetni azt, hogy megóvjuk magunkat attól, hogy csalás áldozatai legyünk.