A képviselők többsége támogatta azt a javaslatot is, amely az újszülött apjának kéthetes fizetett szabadságot írna elő.A Bizottság 2008 októberében javasolta a hatályos jogszabályok felülvizsgálatát a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2000-ben kihirdetett anyaság védelméről szóló egyezménye alapján.A legtöbb országban már a gyermek születése előtt megkezdhető a szülési szabadság, de a hossza, illetve az ezen időszak alatt járó összeg országonként eltérő.A magyar munkajogi szabályok értelmében a terhes, illetőleg a szülő nőt huszonnégy hét szülési szabadság illeti meg. Ezt úgy kell kiadni, hogy négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. A gyakorlat szerint ez a csecsemőt örökbefogadó nőt is megilleti. A szülési szabadság hossza tekintetében ezzel hazánk az élmezőnybe tartozik.Nem így a szülési szabadságra járó juttatással. Magyarországon a szülési szabadságnak megfelelő időtartamra terhességi-gyermekágyi segély jár, ami a napi átlagkereset 70 %-a. Az EU-n belül több országban az anya a fizetése száz százalékát kapja meg ezen időszakban. Olyan is előfordul, hogy kilencven, illetve nyolcvan százalékos ez az arány.Hatályos jogszabályaink szerint az apát jelenleg öt munkanapnak megfelelő munkaidő kedvezmény illeti meg. E munkaidő-kedvezményt az apa a szülést követő második hónap végéig igényelheti, amit a munkáltató az apa által megjelölt időpontban köteles kiadni, több időpontban, tehát részletekben is igénybe lehet venni a munkaidő-kedvezményt. Amennyiben az apa a szülést követő második hónap végéig nem igényli a kedvezményt, az arra való jogosultságát elveszti. A kedvezmény tartamára távolléti díj illeti meg a munkavállalót. A távolléti díj kifizetését azonban ebben az esetben a munkáltató a költségvetéstől igényelheti.A parlament elfogadta továbbá azt a javaslatot, amely szerint a munkáltató a terhesség kezdetétől legalább a szülési szabadságot követő fél évig nem bocsájthatja el a kismamát. A szülő nőnek jogában állna visszatérni korábbi állásába vagy egy azzal fizetésben, szakmailag és a feladatokban egyenértékű munkába. A módosítás szerint, ha ez veszélyt jelenthet az anyára vagy a gyermekre nézve, a terhes nőket nem kötelezhetnék éjszakai munkavégzésre, illetve túlórára a szülés időpontját megelőző tíz hétben és a szoptatás alatt.Az uniós államoknak legkésőbb 2012. március 8-ig kell a direktíva alapján megváltoztatniuk a jogszabályaikat. Az EU döntésével minimális előírásokat állapít meg, amelytől a kedvezőbb irányba a tagállamoknak el lehet térhetni.
EU döntés a szülési szabadságról – 20 hét, teljes fizetéssel

Az Európai Parlament 2010. október 20-án megszavazta azt a javaslatot, amely szerint az eddigi 14 helyett legkevesebb húsz hét lenne a szülési szabadság teljes fizetéssel az egész unióban.